Site Overlay

Pörgessük fel a dolgokat egy kis LS…D helyett LS2-vel…

…pedig az LSD olcsóbb lenne. De akkor mégis, miért?

[update: a posztnál lényegesebben bővebben és pontosabban ITT olvashatsz a gyújtás témáról)

Még 2 alkatrész kipipálva, illetve ebből egyik végülis egyszerre több is.

Nevesítve az újdonságokat, ha netán valaki nem ismeri fel (kétlem):

  • motorburkolat – igazából az akksi fedéllel sem találkoztam még, de az még előkerülhet, egy ekkora műanyaglap viszont ha eddig nem tűnt fel, akkor az nincs is meg. Egyelőre ennyi az összes “csicsa”, amit megengedtem magamnak, első körben a gyárihoz közeli műszaki állapot a cél. Az esztétika majd a második kör lesz, bár avval nem lesz sok teendőm.
  • LS2 gyújtásszett
    • LS2 trafók
    • adapterkábelek, hogy be is menjen az RX-be
    • gyújtáskábelek
    • home made tartókonzol a trafókhoz, hogy ne is essen ki az RX-ből

Szóval miért LS2?

Először is, mert az LSD-t nyalni kell, evvel az autóval meg csak szívni lehet. Másodszor azért, mert az álmoskönyv szerint az LS2 gyújtótrafók tartósabbak és erősebbek, mint a gyári Mazda cuccok. Harmadrészt azért, mert így egyben, tűrhető áron, rendelgetés nélkül megkaptam egy pár száz km-t futott szettet, mert megvették, berakták, nem oldotta meg a hibát, kivették.

És mi a pitypang az az LS2?

Egy gyújtótrafó, amit a General Motors használ több V8-as motoros autójához. Hurrá, legalább nem csak a közlekedős Daewoo-m GM termék, de jutott egy kicsi a 8-asba is. Kár, hogy ritka unszimpatikus társaság a GM, ld. mondjuk a legutóbbi gyújtáskapcsolós sztorijukat, ami, ha csak a bizonyítható eseteket nézzük is több 10 ember halálát követelte. Mert mindegyikükön sikerrel megspóroltak egy dollárt… “Éljen”! És mert kellő ideig szőnyeg alá tudták söpörni az ügyet, mivel minekutána az állam sokadjára is, felfoghatatlan pénzmennyiség elköltésével kihúzta őket a csődből, már többszereplős érdekeltség fűződött ahhoz, hogy ebből ne legyen világhír. Aztán csak lett. Magyar nyelven Vályi Pistánál jobban senki nem írta meg, ld. itt. A legszebb, hogy nagyjából generációnként egy ilyent azért eljátszanak, és még mindig nem szántották be őket.

Na, de ne csak ekézzük a GM-et, a koreaiakkal kifejlesztetett J200-as Nubirámon (melyet árultak Chevrolet, Buick, Suzuki és Holden márkanév alatt is, sőt Üzbegisztánban a mai napig gyártják Ravon Gentra néven orosz piacra, de ez egy tök másik -érdekes- történet egy tök másik -unalmas- autóról) kívül adtak még pár jó dolgot a világnak, pl. az LS2 trafót.

Ezt használták pl. a következő gépjárművekbe:

  • 2005-2006 Corvette, GTO, Avalanche
  • 2002-2005 Cadillac Escalade
  • 2000-2006 Yukon
  • 1999-2006 Chevy Silverado
  • 2001-2005 Trail Blazer
  • néhány Hummer modell

Az LS2 trafók hihetetlen teljesítményre képesek, még az LS1-hez viszonyítva is. Az LS1 gyújtótrafón 40 milliamperes csúcs szekunder áram keletkezik 5 milliszekundum feltöltéssel, míg az LS/truck trafón 120 milliamper.

Gépész vagyok, nem villanyász, én ennyit értettem belőle, aki bővebben, eredetiben olvasná a fentieket, itt találja.

Hogy a gyári trafóhoz hogy viszonyul mindez, nem tudom. Lényeg a lényeg, tartósabb hatás és jobban üt. Egyúttal talán kevesebb szívás, csak hogy keretbe foglaljam ezt a bekezdést. Ahogy minden más, van aki szerint ez is humbug, felesleges dolog, OEM FTW, de szembe jött, nem volt drágább, nagy baj nem lehet belőle.

Update: némi infó, köszönet Tibornak.

A gyári trafó feltöltési ideje 2,4 ms, míg az LS2-é 4,5 ms. Ha tehát az autó elektronikája nincs felprogramozva erre (ezt jelenleg itthon kb. senki nem csinálja meg), akkor kb. félig tud csak feltöltődni a tekercs. Viszont a gyári trafó áramerősségét sehol nem lelem, csak annyit, hogy az LS2-é “jóval erősebb” (120mA), mint a gyári. Végeredményben valahol ugyanott van a rendszer programozás nélkül is (jelentős többség így is használja). A gyújtás erejében tehát nincs nyereség, az előny így a megbízhatóságra és élettartamra korlátozódik.

Bónusz: aki megmondja, mit jelent ez a számsor a trafó oldalán, vendégem 2 deci Castrol Syntrans Multivehicle váltóolajra!

Szerző(k)

  • Büszke lányos apuka, alig 30+-osan is morgós suzukis papa, gépész, műszaki manegér, köcsög kerékpáros/rolleres, meg némileg rotardált.

2 thoughts on “Pörgessük fel a dolgokat egy kis LS…D helyett LS2-vel…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes