Site Overlay

“De ez eszi az olajat, nem?” / “Meg ezt nem lehet hidegen leállítani, mert tönkremegy!” / Hűtés-hűtés-hűtés!

Kezdők ide! – Wankeles alapinformációk 2. rész

“De ez eszi az olajat, nem?”

De. Eszi. De ez normális. Nem úgy, mint pl. az Ecotec, meg sok másik, hogy „normális”, hanem úgy, hogy működési elvéből kifolyólag eszi, és tényleg normális, sőt szándékos.

A wankel motornak tulajdonképpen az összes tömítése az égéstéren belül van, amit valahogy kenni kell. Vagy olajbefecskendezéssel, vagy az üzemanyagba kevert olajjal (ld. premix). Az égéstérbe tehát olaj kerül, ami ott égéstermékké alakul – típusától függ, hogy ez inkább füstöt, vagy inkább koromlerakódást jelent. Kb. 1 liter olaj 1500 kilométerenként teljesen normális, sőt kívánatos, és ha jóval kevesebb fogy, az baj.

Ha nem kerül elég olaj a tömítésekre, elég gyorsan megsül a motor. Emiatt kritikus az OMP (oil metering pump), illetve a csövezés állapota, illetve ezért érdemes premixelni, mert így nem áll fent ez a hibalehetőség.

Ha túl sok olaj fogy, és ennek nem az az oka, hogy valami trükkel megemelted az olajnyomást (kb. 1 l / 800-1500 km), akkor vagy az olajlehúzó gyűrű a rossz és olaj szivárog a kamrába (kb. 1 l / 3-600 km), vagy komoly tömítetlenségi problémái vannak a motornak. Az első hiba csak motor újraépítéssel orvosolható, de valójában nem életveszélyes. Több lesz a füst, több olaj fogy, gyorsabban pusztulnak a gyertyák és emiatt a trafók is, de maga a motor túléli. Viszont próbáld meg egy kis időre is csökkenteni az olaj mennyiségét… game over!

Épp ezért az olajszintre gyakran rá kell nézni (sok motorhalálért felelős ennek elfelejtése), mindig legyen a ½ jel felett, ne a figyelmeztető lámpát várd, mert akkor már késő. De túl se töltsd, mert a többlet olajat a szívó oldalon berántja, és összemocskolja a szelepeket.

Összefoglalva: mint minden teljesítményre kihegyezett motor, a wankel is viszonylag sok olajat kér. Szereti, hadd egye. Nem bug, feature.

“Meg ezt nem lehet hidegen leállítani, mert tönkremegy! “

Jepp, ez is olyan, mint a többi panasz: van benne igazság, de leginkább tévedés.

Mi a flood-olás?

Az a jelenség, amikor túl sok üzemanyag van az égéstérben. Igazából ez csak akkor fordulhat elő, ha megpróbálod beindítani a motort, de ez nem jön össze. A benzint tolja befelé, az önindító forgat, de valamiért mégsem indul el elég gyorsan, ezért nem ég el az üzemanyag. A kamra ilyenkor megtelik benyával, úsznak a gyertyák, de szikrázni így már nem tudnak.

A flood csak akkor valós veszély, ha gyenge a gyújtásrendszer (mivel kb. 3-szor annyit gyújt, mint egy normál motorban, így a gyertyák és a tekercsek élettartama is rövidebb, 40-50e km-enként cserés), alacsony a kompresszió, esetleg gyenge az akksi, vagy az önindító.

Ezen kívül a hidegen való leállítás okozhat még flood-ot, mivel ilyenkor a gyorsabb bemelegedés kedvéért több a befecskendezett üzemanyag. Ha hidegen leállítod, az el nem égett üzemanyag összecsorog a kamra alján. De ezen egy egészséges indítórendszer könnyen túllendül. Illetve ha beépíted a gondolkodásodba, hogy ha egyszer beindítottad, pár percig hagyd is úgy, akkor nem lehet baj. Igen, ez pont egy wankelezős „nyűg”.

Mit tegyél, ha leállítás után nem indul a motor?

A normál indítási problémákat azonnal hagyd abba, mielőtt teljesen elárasztod a motort! E helyett csináld azt, amit a Mazda is javasol. Nyomj padlógázt (az ECU úgy van programozva, hogy ilyenkor egyáltalán ne fecskendezzen be üzemanyagot), és indítózz 5-10 másodperces időtartamokig, ugyanennyi szünettel, hogy ne égesd le az önindítót. Ismételd meg ezt 10-szer. A fölös üzemanyag ez idő alatt távozik a kamrából, és lehet indítózni rendesen. Mindeközben persze sokat segít az akksinak, ha meg van bikázva. Ha még mindig nem indul, akkor a google a barátod, van még néhány bevethető taktika. Én még nem néztem utána, remélem nem is kell soha.

Magyarul: tartsd karban, és ne állítsd le hidegen. Pont.

Hűtés-hűtés-hűtés!

Túlragozás nélkül: mint minden motornak, a Renesis-nek is nagyon fontos a hűtés. Tekintve, hogy rengeteg hőt termel, különösen az.

A recept elég közérthető: legyen minden elem ép a hűtési rendszerben, és ha hibát észlelsz, ne használd. Elég egy rövid túlmelegedés, és azonnal kinyírható a motor, mivel a tömítések ilyenkor megszorulhatnak, vagy törhetnek, és aztán pusztítanak, amit érnek.

A hűtőrendszer tipikus, viszont nem halálos hibája a kiegyenlítő tartályban lévő szintjelző tönkremenetele, amit jellegzetes „Nemzeti Múzeum” logóval jelez a műszerfalon. Kompletten a tartállyal, nem túl olcsón cserélhető (és közben vigyázni kell, hogy ne törd le a hűtőradiátorról a csatlakozást, érdemesebb inkább az oda menő, csatlakozónál erősebb csövet feláldozni, és szétvágni). Az általam látott autók többségében épp ezért egész egyszerűen le volt húzva a szenzor, a tulajok az olajellenőrzéskor rápillantottak a hűtőfolyadék szintjére is, és kész.

nemzeti múzeum birdcage

A témához tartozik még az előző részben emlegetett „környezetvédelmi fejlesztések” egyike is: a termosztát viszonylag magas működési hőmérsékletet enged, hogy alacsonyabb legyen az emisszió. Az aftermarket piac persze reagált: a gyári, 82°C-on nyitó helyett lehet 76°C-on nyitót venni. Mindemellé nem árt egy pontosabb hőmérséklet kijelző sem, akár OBD2 alapon, akár klasszikus műszer, mert a gyári csak akkor mozdul meg, amikor tényleg baj van (ugyanez igaz az olajműszerre is).

Ez az az autó, aminél még a hűtőfolyadékon is lehet hitvitázni: a Mazda kizárólag a belevaló, gyári folyadékot ajánlja, az előre kevert FL-22-t. Valójában ez annyival tud többet, mint a többiek, hogy nem tartalmaz 2-EHA (2-Ethylhexanoic acid / CH3(CH2)3CH(C2H5)CO2H ) összetevőt, így a szilikon tömítésekre sem veszélyes. Revideálnom kell tehát magamat is, bizony nem mindegy, milyen hűtőfolyadék megy a gépbe. Az általam vett Mannol, és a gyári Mazda folyadék kiemelt összetevői és kiemelt mentességei megegyeznek, 2-EHA viszont van a Mannolban. Igaz ehhez már az MSDS-t kellett böngészni, mert nem dicsekednek vele. Beleöntve bele lesz, mert most ez van, de viszonylag rövidúton cserélni fogom. A nem gyári folyadékok cseréjét amúgy is 1-2 évente ajánlják, a gyári viszont elméletileg akár 11 évig (vagy 160.000 km-ig) is maradhat.

A végszó itt baromi egyszerű: Soha ne főzd túl a Renesis-ed!

A következő rész témája:

Olaj 1×1

A poszt alapja több fórum, és a klubtagoktól gyűjtött információk, de legfőképp a New and potential owners start here fórumtopik, aminek nyomvonalán, de nem 1:1-es fordításából épül fel ez a posztsorozat is. Ha a további részei is érdekelnek, katt a kis csengőre a felső sarokban, vagy kövess a Fészeren ( ;

2 thoughts on ““De ez eszi az olajat, nem?” / “Meg ezt nem lehet hidegen leállítani, mert tönkremegy!” / Hűtés-hűtés-hűtés!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes