Site Overlay

RX-8 napi használatra? Miért ne!

Avagy Vincent bemutatkozása, aki bevállalta a Wankelt, hétköznapi szaladgálósnak.

Sziasztok, Vincent vagyok (még régi Hondafórumos időkből származó nick alapján). Ez pedig egy hosszabb leírás arról, hogy mit is keresek itt a wankelblog.hu-n és hogyan került hozzám egy 2004-es, 231 lovas RX-8. Egyszerű az ok: bakancsilista. Japán autós fertőzöttség a 90-es évek közepétől megvan, bár ifjú korom a birodalmi csillaghoz és a propelleres márkához köthető legnagyobb részt, valahogy sosem éreztem azt, hogy nekem bármelyikre is szükségem lenne, csakis japán autóra.

Nem épp egy Peter Mosoni kompozició, de majd megkérem egyszer, hogy lője körbe az RX-et.
Ahonnan indult

2004 óta Hondázok. Jelenleg is a családi autó egy FR-V, mellette egy 0.6-tal fújt ’93-as Civic vti (EG9). Az RX és a wankel már szintén elég régen kísértett. Az autó ami hozzám került, már bő 3 éve is látómezőbe kúszott, de akkor még viszonylag friss volt nálam egy IS200 és még nem akartam átülni. Eltelt 2 év, majd meghirdettem az IS-t, amivel szinte egy időben került fel az RX-em hirdetése is. Mire a Lexus elment, addigra már az RX-8 is gazdára talált. Szerencsére nem sokáig volt köztes gazdánál és végül csak hozzám került, napi használatba. 3 évig szemeztünk, de csak egymáséi lettünk, bár minden körülmény ellene szólt. Építkezés, COVID mizéria, már meglévő projekt autó, bizonytalan előélet.
Senki ne vegyen így RX-et, de tényleg senki. Se kompressziómérés, se leinformálható előélet, se ajánlás, de még csak egy mezei átvizsgálás sem. Csak egy próbaút, egy meleg ráindítás és utána marokba csapás, pénzszámolás.

A jó, a rossz és a csúf. Döntse el ki-ki maga, hogy melyik-melyik.
Kezdeti móka

Régóta halogatott bejegyzés ez, mondhatnám azért, mert szerettem volna tapasztalatot gyűjteni és átadni, de azon kívül, hogy működik az autó és volt kötelező olajcsere, sok meglepit / szerelni valót nem adott, amivel bővíthetném a nagy wankel tudásbázist. Bár az első napok már viccesen indultak (az autó meg nem), így az autómániás ismerőseim már el is süthették pár nap után, hogy ugye megmondták. Húzásra csak sikerült indítani és igazán fordított helyzet állt elő, melegen indult és hidegen már nem.
Nem túl gyakori hiba ez az RX-8-ban, de sikerült a lendkeréken a fogaskoszorúnak leszakadnia és hiába tekert az önindító. A motor akkor indult, ha melegen összefeszült a lendkerék és a koszorú, kihűlve meg csak elforgott rajta. Váltó lehúz, nagy 52-es anya leszed, majd a lendkerék csere egy bontottra. Ezt egy önindító felújítással össze is kötöttem, biztos ami biztos. A gyári R1-es alap/lassú indító került vissza, bár közben megrendeltem egy gyors önindítót is.

Itt járunk most

Ezzel indított nálam a drága, de azóta két elektronikai hibát leszámítva, kapja a benzint-olajat (ahová épp kéri). Karosszériája picit horpadtan került hozzám, illetve egy remek feltörési kísérlet nyomait hordozta magán. Ezeket a napokban orvosolják egy alvázvédelemmel + sárvédő perem javítással együtt és remélem a májusi blogger simogatóra el tudom vinni.
Volt még egy egyszerű főtengely szimmering csere, a tavaszi olajcsere idején, hogy ne úgy nézzen ki a parkoló, mint egy kettes Golf után.
Jelenleg full premixes módon használom, bár a gyári olajozás még megvan (ezt lezáró lap már úton, arról majd egy másik bejegyzésben). 100-as benzin és 15 literenként 1 deci olaj (elsősorban Idemitsu Rotary Premix, vagy annak hiányában Motul 710/800).

Közel azonos teljesítmény, csak máshol kapar, na meg 10 liter különbség 100km-en
Ami még várható

Amint megvan a festés, a következők jönnek:

  1. Kormány dőlésszög jeladó csere. Érdekes jelenséget produkál az autó, amit más Mazdákból ismert hibaként azonosítottak. Beindítás után a kipörgésgátló először még csak nem tudja merre van arccal, majd teljesen ki is kapcsol. Ez azért télen elég mókás tudott lenni az elején, de egy idő után azért bosszantó egy RX-8-ban.
  2. Oldal légzsák kontakt hiba. Mivel az autó gyárilag nem barna bőr belsős volt, így a csere során valahol kontakt hiba keletkezett. Felderítjük!
  3. Gyertya és kábelek-trafók átnézéses. Néha enyhe vibráció alapjáraton, ami szikra-gyújtás hiányra utal
  4. HiFi modernizálás. Jelenleg díszként funkcionáló navi helyére rakott tablet összehangolása OBD readerrel, virtuális óracsoport létrehozása.
  5. Gyári olajozás kiiktatás.
  6. Mint minden wankelesnél, a pénzalap bővítése a motorgenerálhoz. Tudjuk, hogy kétfajta wankel tulaj van. Akinek megdöglött már a motor és akinek meg fog.
Családi kirándulásra nem épp ideális, valaki biztos otthon marad.

A szerzőről

Az ország keleti felében élő, épp 40 feletti, 3 gyermekes apuka (felesége véleménye alapján a szerző maga is örök gyerek). Pályaelhagyó agrármérnök, aki jelenleg egy nagyobb családi cégcsoport reklám-dekorációs és grafikai alkotóműhelyét viszi (www.nagypr.hu). Hobbija, ami a család és a cég melletti szűkös időben fennmarad, a saját kertjének gondozása, bicaj és rossz időben 1:64-es autók farigcsálása.

Vincent selfie
Vincent blogtárs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes