Site Overlay

Pályanapon az RX-8, 1. rész – Luki és Tempo

Luki – kuplungot a kukába!

  • Gumi / felni: Yokohama Advan Sport 225/45 R18 / Gyári RX-8
  • Hűtés / hűtőfolyadék: Gyári / Mazda FL22
  • Motorolaj / kamrakenés: Idemitsu 10W30 / rész premix (pályán: 4 dl Idemitsu / tank)
  • Mért idő: esély se volt rá…
  • Fék rendszer / tárcsa / betét: gyári sport fékrendszer / Bosch / Textar
  • Futómű: gyári sport futómű

Úgy látszik nekem ez az RX-ezés az egyébként kimondottan ésszerű fogadalmaim megszegéséről szól, majd csúnya nagy pofonokról. Így volt ez az önindítóval is, valamint egy másik fogadalmammal is, miszerint idén nem megyek pályára vele.

Ennek több oka is volt. Egyrészről pályára alkalmatlan gumikkal vettem, másrészről sejtettük, hogy a kuplunggal valami van, de szétszedés nélkül csak jóslatokba tudtunk bocsátkozni. Így elhatároztam, hogy majd télen, mikor úgyis garázsfogságra van ítélve, majd kicseréltetem a teljes szettet. Azt, hogy valami van, már a vásárlós videómban is említettem, szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam róla.

A hibajelenség mindössze annyi volt, hogy mikor tényleg rendesen bemelegedett az autó, akkor indulásoknál egyesben és hátramenetben nem lehetett csúsztatni a kuplungot, beremegett az egész autó indulásnál, ami nem túl kellemes. Ezen kívül semmi, nem csúszott, rendesen kiemelt, fogott, tehát üzemszerűen működött menet közben, na de ez mégiscsak egy elég rossz ómen. Így vásárláskor nem is vettük észre, mert simán kell hozzá 30-40 km terhelés, hogy a hibajelenség előjöjjön. Vagy pályán 2 kör…

Na, hát én egyáltalán nem aggódva, jelentkeztem az Október 3.-án megrendezett Euroring pályanapra, vettem egy szett zsírúj Yokohama Advan Sportot, a négyévszakosok zsákba kerültek. Az autó pedig műszakilag perfekt állapotban van, ezt az apró kuplungos hibát leszámítva, simán azt gondoltam, hogy az előző tulaj elégette a tárcsát, majd lekopik. Előtte való napokban Assetto Corsaban még a pályát is elkezdtem tanulgatni.

Mazda RX-8 yokohama advan sport gumival
Az új szett Advan Sport

Nagyjából 15 perc pályán tartózkodás után, ami kb. 2 etapot jelent, lerohadt a kuplung, soha többé nem emelt ki, én meg lepihentem a pálya szélén. Viszont addig… Elképesztő boldogság volt, engem teljesen meglepett az autó, hogy ennyire jó, ennyire közvetlen, éles és pontos. A gumik is nagyon jól szuperáltak. Épp ismerkedtünk egymással, a pályával, már meg is volt az elhatározás, hogy akkor következő etapra lentebb vesszük a guminyomást. Elmondhatatlanul élveztem minden pillanatát. Mikor már biztosra tudtam, hogy baj van, még akkor is akkora volt az adrenalin löket, hogy semmilyen szinten nem érdekelt, azt gondoltam, hogy minden másodperc megérte. Bocs az ugatásért a videóban, én ilyen elfuserált arc vagyok, aki vagy énekel, vagy mindenféle baromságot beszél vezetés közben.

Innen is mindenkitől elnézést kérek, aki miattam kénytelen volt a pálya szélén várakozni.

Aztán letoltuk a pályáról az autót a parkolóba, és csak hosszú percekkel később tört rám a mérhetetlen szomorúság. Nyilván gyorsan realizálódott, hogy ez nem csak egy kis tárcsaégetés, hanem valami komolyabb gebasz van. Utána meg már csak a dollár jelek pörögtek a szemem előtt, hogy mennyibe is fog ez most kerülni? Valószínűleg sokba…

RX-8 pályanap Euroring

Mint ahogy az a videón is hallható, volt egy durr, ami belülről pont úgy hangzott, mintha az utas oldali ülés a helyére ugrana, most már tudjuk, hogy a kuplung volt az. Aztán rá egy fél körrel később többé nem emelt ki. Trailer Budapestre, Szabitól Exedy kuplung beszerzés, majd várakozás Petire, hogy legyen ideje összerakni. Exedy amúgy a gyári beszállító is, ha minden igaz, szóval mellé lőni nehéz vele.

Ő pedig küldte sorban a horror képeket.

Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, azt én nem tudom. Peti szerint a ferodol levált, az törte el a kinyomót, majd az szétdarált mindent, amit ért. De persze simán lehet, hogy pont fordítva történt, igazából a történet szempontjából lényegtelen. A rohadék még a lendítőt is összekarcolta, a fogaskoszorút elferdítette, úgyhogy be kellett szabályozni, a fogaskoszorút helyrerakni, és az egészet köszörülni, mindezt gépműhelyben.

Gyanús volt, hogy az autóban mindössze 49e km volt amikor megvettem, most 52e, a számok és az állapot stimmel minden elérhető felületen, egy kuplungot pedig bármennyi km alatt ki lehet nyírni, így biztosak voltunk benne, hogy ez nem régen került bele az autóba. Valamint abban is, hogy köze sincs a gyári minőséghez. Viszont voltak rajta cikkszámok, keressünk rá Google barátomnál. Meglepő módon az ég világon semmit nem adott ki rá, így viszonylag gyorsan megállapítottuk Szabi és Rotard segítségével, hogy ez az a bizonyos kínai vacak, amit egy páran kipróbáltak, majd jól megszívták vele. Mondjuk úgy, hogy elég mérges voltam ezért, mert az autón konkrétan látszik, hogy mindent megkapott, pont egy normális kuplungot nem?

Ez egy elég húzós hónap volt RX ügyileg 15 perc pályázásért, de hát a végtelenbe és tovább, ahogy szokták volt mondani. Mindenesetre most tökéletes az autó.

Valakinek négyévszakos Bridgestone szett? Eladó, jótékony célra megy 🙂

Tempo is megadta neki…

  • Gumi / felni: Falken Ziex ze914 225/45 R18 (tudom, nem pálya gumi, amit be is bizonyított… csúszik) / Gyári RX-8 fehérre fújva… nap végére szürke átmenetes, mert a fékbetét nem vész el, csak átalakul…)
  • Hűtés / hűtőfolyadék: Gyári (viszonylag új, majd erről is lesz bejegyzés a blog-on) / Mazda FL22
  • Motorolaj / kamrakenés: Idemitsu 10W30 / sohn adapter + rész premix (pályán: 3 dl Idemitsu / tank)
  • Mért idő: 1:34:214
  • Fék rendszer / tárcsa / betét: gyári sport fékrendszer / gyári / utángyártott (emlékezzünk meg róluk 1 perces néma tovább olvasással)
  • Futómű: MaXpeedingrods állítható magasságú futómű + 25mm JR pogácsák elől és hátul is

Idén mentem a kocsival először pályára, még 2020.08.29-én. Félnap volt a kezdeti lendület, hogy lássuk milyen is ez a “pályázás” és mennyire jön be nekem és a kocsinak. Röviden: NAGYON! De közeledett az ősz és gondoltam majd tavasszal újult erővel vetjük bele magunkat ebbe témába, tévedtem… Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem…és jött az egész napos, regisztrációhoz kötött október 3-i lehetőség az Euro-ring-en. Nagyjából az esemény megjelenése órájában, jött a kérdés: “megyünk?”. Mentünk!

2020.október 3. 4:00…

Hajnali 4-kor frissen, üdén kipattansz az ágyból, rendbe szeded magad…és irány a garázs, hogy kezdődhessen a melegítési procedúra, nem a reggeli torna, inkább a motor bemelegítése.

RX-8 pályanap Euroring
Friss és üde…képzeld milyen ha nem 😉

Utas (Tesóm) felszed, irány Örkény. Laza 3:45 perc alatt ott is voltunk, két tankolás és egy mosás után. Melegíteni nem kellett a motort, amikor a box utcába behajtottunk.

RX-8 pályanap Euroring
Nem látszik, de meleg az a motor 😉

A múltkori pályanaphoz képest a kocsival annyi történt, hogy belepakoltam a műszereket. Szóval kicsi izgalom volt bennem, hogy minden rendesen a helyén van-e és nem az egyik karika közepén fog elszállni valami, de nem, ennél sokkal egyszerűbb/ésszerűbb probléma adódott az utolsó körön. Itt jegyezném meg, ha valaha eszedbe jut, a “csak még egyet” vagy a “na ez lesz az utolsó” mondat, NE TEDD, engedd el! 🙂

Lássuk a medvét, vagyis a tapasztalatokat…

Augusztusban egy 1:35:150-es időt sikerült behúzni, most a cél az volt, hogy javítsak és hogy “Jampi” haveromat utolérjem. Utóbbi nem sikerült, de javítani tudtam, így az új saját rekordom: 1:34:214.

A beszerelt műszerek nagyon jól tették a dolgukat egész nap. A víz és olaj hőmérséklet 105-110 fok környékén mozgott a hűtökörök előtt és az OBDII-s kiolvasott érték is hasonlót mutatott a vízre, mert ugye csak arra van érzékelő gyárilag. Szóval, igen, megérte, tessék elolvasni és ihletet meríteni a bejegyzésemből 😛 (többször nem fogom belinkelni ;))

Voltam már gyorsulási versenyen az rx-el, (nem kellett volna, nekem ott szállt el a kuplung és viszonylag hosszú volt az út egy ramatyul csúszós kuplunggal hazáig) de ez jobban fekszik neki és nekem is. Ez a neki való hely, nem a 400 méter egyenesen, ahogyan azt a matricám is hirdette, amíg fent volt a szárny (igaz kicsit a sofőr szemszögéből közelíti meg, de a lényegen nem változtat ;)).

RX-8 big gay wing

De hogy miért is kellett megemlékezni a fékbetétekről?

A fél napos augusztusi nyúzás után és az októberi egész napos “ereszdelahajam” előtt egy pillantást vetettem az állapotukra. Szerény és akkor még helyesnek vélt megítélésem szerint “bírják még ezek”…nem bírták. Az utolsó körön, (olvass vissza, az utolsó, ami még belefér, mi baj lehet…pl ez :)) fék felpuhul és olyan elegáns fém a fémen hangra váltott az addigi csendes fékezések sorozata. Ez kitartott egészen hazáig, ahol igyekeztem motorfékkel megoldani amit lehetett, DE tudtam, hogy itt a tárcsa is kapni fogja a pofonokat bármi is lett a fékbetétekkel. Mindenki nyugodjon meg, kocsi a garázsban, mi egyben…fék fogott csak fájdalmas hangja volt…

Szóval jó tanács…mindig ellenőrizd a féked pályanap előtt és ne becsüld alá azt a 100-150km-t amit a pályán töltesz, mert a fékeknek az nem annyi…

Szóval most fékre várva emlékezünk vissza az élményre és várjuk a következő pályanapot…

RX-8 fékszerelés

Addig is alább pár kép amiket készítettem, illetve a rendezvény fotósa készített és wankel “specifikus” 🙂

A 2. részért (Gy. Ügynök és Don Rotard beszámolója) katt ide.

4 thoughts on “Pályanapon az RX-8, 1. rész – Luki és Tempo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copyright © 2021 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes