Rugócsere & co.

Szerelős szombat volt ismét, pezsgett az élet a műhelyben, Macuda egy nagy lépéssel közelebb került az érvényes papírokhoz. Jaés megtettem vele az első métereket is a lugas és a műhely között! Nézzük mi volt a menü:

Rugócsere

Ez kezdődött azzal, hogy ki kellett bontani a komplett kárpitozást a csomagtérből, hogy hozzá lehessen férni a tornyokhoz. Okos nemzet a japán, hamár könnyen törő rugót rak az autó alá (najó, azért 12 évet kibírt), akkor legalább bontható bolhákkal rakja össze a belsejét, így ez gyorsan megvolt. Ezt a részét én csináltam, autóbelső szétgyepálásban jó vagyok. Amikor a napi használós volt kénytelen elszenvedni az autóbuzériám kiélését is, volt, hogy havonta rántottam szét a belsejét valamilyen indokkal (aux bekötés, rádiócsere, mélyláda, komfortindex, megint rádiócsere…). Még egyben van, és amihez én nyúltam, az nem zörög.

A többi persze Gyuri2 reszortja volt, bár a futóművekhez elvben konyítok valamit, gyakorlatban viszont eszembe nem jutott volna pl. összejelölni az összetartás állító alátétet a bekötési pontnál, aztán csak néztem volna, hogy miért kóvályog alattam az autó fara. Na, hát ezért egy külön szakma az autószerelés, és ez még az egyszerűbbik vége. A rengeteg, és nagyon látványos (értsd: ronda) felületi rozsda ellenére meglepően közreműködő volt minden vas, és némi csavarlazítós leitatás hatására könnyen (értsd: többnyire a másfél méteres erőkar nélkül) oldódtak, feladva évtizedes összeszokottságukat.

Helyükre kerültek végre az új rugók, amiken már nem rozsdaszínű, hanem rózsaszínű színkód van, tehát ehhez, az erősebbik RX-8-hoz passzoló darabok. Mondjuk mindössze 11 font / hüvelykkel keményebbek, mint a gyengébbiké (101,46 vs 112,86), de ha már lehetett válogatni, nyilván gyárit kapott. Elöl is az van, ott még látszik a pasztellila kód. Szeretik az idétlen színeket a Mazda rugó-divíziójánál.

Rendszámtartótlanítás, lámpaizzó vadászat

Mindeközben én is igyekeztem hasznossá tenni magamat, és hozzáfogtam az undormány első rendszámtartó leszereléséhez, ami kitakarta Macuda vigyori képét. Gondoltam az első lökös leszerelésénél csak egyszerűbb a haspáncélt lebontani, aztán majd onnan jól kicsavarozni a rácshoz belülről rögzített konzolt, de tévedtem. Brutál nagy a pajzs, ráadásul minden mindennel össze van csavarozva, patentozva, bolházva, gyakorlatilag minden bontandó. Végül csak az elejét nyitottam meg, úgy már befért a kezem, egy szerelőlámpa, meg egy tükör, így konstatáltam, hogy bizony mocskosul nem fér be semmilyen szerszám se a csavar feje és a mögötte lévő merevítés közé, szóval lökhárító le… Vagy mégse… Félig már el volt törve a rendszámtartó egyik rögzítése, visszarakni meg úgysem szeretném, úgyhogy végül rendes sufnityúner módjára letörtük a fenébe, a rács lyukjai közt maradt csöcsökre meg Gyuri2 hátulról rászakértette az ujját, és kívülről tekergetve kimeditálta belőlük a csavart. Perfekt! Szuszogni is tud végre rendesen a gép, meg fogszabályzója sincs.

A másik saját projektem a burába beesett fék és helyzetjelző izzó kivarázslása volt. Lévén a csomagtérkárpit már amúgy is kint volt, ehhez csak néhány anyát kellett letekerni, aztán a kivett lámpatestből kirázni, majd a foglalatjába visszabirkászni az eltévedt izzót. A lámpatestet amúgy szívesen fogdosom, eleve olyan japánosan jó segge van a gépnek, japánosan szexi lámpatestekkel, de amit a lámpaüveg mögött műveltek a tervezők, az már tényleg művészet.

 

Ja, meg kicseréltem a pollenszűrőt is, kapott egy drága aktívszeneset, kíváncsi leszek, mit tud egy ilyen. Maga a csere 5 perc volt úgy, hogy még nem szedtem szét. A Daewoo-n 4 év alatt sikerült 15 percre levinni a szintidőmet, mivel a Mazdával ellentétben nem szerszámmentes, hanem vagy ki kell szerelni a komplett kesztyűtartót, és közepesen szar helyzetben bedugni a fejét az embernek oda, ahol amúgy az utas lába lenne, vagy benthagyni, és mégszarabb helyzetben csinálni ugyanezt. Ott kicsavarni 4 csavart, alulról lerángatni egy fedelet, kipiszkálni a szűrőt, aminek eddigre már biztosan letört a füle, közben az ember szemébe hullik 3 tonna nyírfabarka, kétszer kiakad a válla, és akkor még csak a kiszerelésnél tartunk. A visszarakás úgy kezdődik, hogy el kell törni (a kijelölt helyen, nem hülyék dolgoznak a GM-nél, no!) a szűrő keretét, mert amúgy nem fér el ott, ahol be kellene mennie. Na a Mazdán ezzel szemben kesztyűtartó lenyit, határoló kiakaszt, forgáspontról leemel, fedőt lepattint, 2 darabos szűrőt szemből kivesz, aztán vissza ugyanez. Tanítani kéne.

Váltóolaj, diffiolaj

Egyik sem nagy kaland, viszont a váltóolajnál néztünk két bambát meg egy értetlent, amikor a gyári 1,75 literes előírással szemben belement a 2 teljes literes flakon, és még nem csurgott a nívócsavarnál. Oké, nem tudjuk mennyit nyelt be a pumpa, de akkor is furcsa. Telefonos segítséget is kértem gyorsan, a vonal túlfelén lévő tapasztaltabb sorstárs sem értette a dolgot. Tanakodás közben elővettem a lyukbadugható precíziós műszeremet (a kisujjamat, nah!), és beledugtam. És olajos lett. Akkor csak ott van az az olajszint, ha még épp nem is csöpög!

A diffiolaj cseréjét sajnos már nem láttam, mert Gyuri2 közben elment segíteni valakin, akinek a nem jött be a benzinkúton az 50-50, és rossz csőről engedte tele a tankot. Így ez későbbre maradt, engem meg magamra hagyott.

Mit magamra?! Közben befutott az autóbuzi banda. Mivel ‘Á’ BMW-je “kivételesen” (khm) szervizben volt, ezért ‘B’ RX-8-asával jöttek ki, meg befutott egy Honda is a végére. ‘B’ be is mutatta a helyes használatot, és jól megpörkölte a füvet a kipuff mögött. Készült felvétel, de a telefonom mikrofonja önvédelmi módba kapcsolt, nem volt hajlandó felvenni a durrogásokat, úgyhogy ezt most nem mutatom meg. De az autót igen.

Kár hogy koszos, napfényben igen mutatós a Nordic Green szín, ami elsőre feketének tűnik, de nagyszemcsés zöld, ezüst, és lila csillámok vannak a festékben, amik úgy csillognak, hogy Edward Cullen elbújhat szégyenében.

Utolsó felvonásként összeraktam a hátsó lámpát, meg a kárpitozást, előtte nyilván minden izzót kipróbálva, hogy ne kelljen ismét szétszedni, aztán hazament a banda is, meg kicsivel utánuk én is, az autó meg ottmaradt az emelőn, diffiolaj cserére, meg Gyuri2-re várva.

Még távozás előtt azért csak ücsöröghetnékem volt egy kicsit  az autóban, meg gombokatnyomkodhatnékom, és mit fedeztem fel? Van 4 CD a tárban! Mondjuk ebből csak egy élvezhető számomra is, de a négyből három eredeti. Kettőn még a volt osztrák tulaj neve is rajta van alkoholos filccel, remélem 17 év múlva az OT vizsgán értékelik a történelmi jellegét, ha már a “zene” értékelhetetlen rajta. Olyan igazi veretős. Tulajdonképpen el tudom képzelni, hogy ez üvölt, mikor a diszkóból hazafelé, beszpídezve, 150-nel oszlopra csavarom a Mazdát, és várom a tűzoltókat, hogy kivágjanak. Ja, nem.

 

A jövő hétvégi program…

…a kocsi aljának rozsdátlanítása lesz, mert csak jobban mutat a vizsgán is, ha nem ilyen fosbarna, hanem fekete, és ez tipikusan az a meló, hogy ha azt akarom hogy értelme is legyen, ne csak egy rozsdára kent passziválóra kent alvázvédőt kapjak, akkor nekem kell megcsinálni. Hazafelé ennek örömére vettem is a LIdl-ben egy pneumatikus rozsdaleverőt, amit jól ki is próbáltam a garázsszomszédom kompresszorjáról. Hát öhm. Az első hibás volt, a csere utáni második teljesen rossz, úgyhogy visszakértem az árát. Többel nem próbálkoztam, ahhoz messze van tőlem a Lidl, hogy naponta oda járjak. Általában használhatóak a szerszámaik, ez most pont nem.

 

Szóval a következő szerelős poszt kb. egy hét múlva, kicsit több szóval a már ismert rozsdakolóniákról, és remélem nagyon kevéssel az újonnan felfedezettekről, majd fotók egy szép tiszta alvázról és futóműről. Mindezt egy hétvégén. Merugye’ a remény hal meg utoljára.