Site Overlay

Vezettem Győzike autóját!

Szóval nézelődök már hónapok óta, amikor is szembejön a következő: motorfelújított autó, pont csak bejáratva, friss olajjal, kitűnő állapot, mindössze egy sárvédő volt újrafényezve. Valaha tesztautó volt, 10 ezer km után magánszemélyhez került, legmagasabb felszereltség (Revolution C + gyári optikai kiegészítők), főz mos takarít és rock’n’roll!

gyozike.jpg
Gyári alsó kötény + ezüst dísz, többek közt ezek is voltak rajta

Hűazannya! Na, akkor söprögessünk össze, hogy is állunk pontosan pénzzel? Hé! Ezt meg tudom venni! Gyuri! (A szerelőm, egyébként nem így hívják, de mától, itt, igen.) Megyünk autót nézni a világ másik végére? Megyünk. Zsír!

Beszélgettem telefonon a tulajjal, szimpatikus, normális csávó (illetve nyilván nem az, akkor nem lenne RX-8-asa), szépen karbantartotta az autót, új féktárcsák, mindene jó, motor kíméletesen bejáratva, minden zsírkaraj. Korábban volt már kuplung meg katalizátor csere, illetve a sok teszter miatt a belseje kicsit kopottabb (vezetőülés, kormány piros részei).

Közben egy városombéli RX-es ismerős kirakta a klubba a hirdetés linkjét, ahová ekkor léptem be én is. Illetve megosztott velem egy infót: ez az autó szerepelt anno a Győzike Show-ban is. Fel is vette, mert ő már akkor is RX-8 mániákus volt, és az előzetesben meglátta, majd csak ezért képes volt megnézni vagy 2 részt ebből a borzadályból. Szóval valóságshow sztár az autó! Fasza! Vagy mégsem? Vezette ezt boldog, boldogtalan. Persze ez nem feltétlen baj, mert amit lehetett, azt már elpusztították, és cserélve lett.

Az emlegetett kolléga csiholt is a köznek egy győzikés képet, úgyhogy íme, élvezzétek:
gyozi3.jpgItt még nem “sport” tükrök voltak rajta, volt viszont küszöbdísz, meg gyári alufelni

Naszóval pár nappal később Gyurival autóba, irány megnézni. Nem a kilométer sok, az utak szarok, de azért odaérünk még délelőtt. Az autó az utcán, de tető alatt. Körbeszimatoljuk. Hááát…

Az állapotáról nem mesélnék többet, kár rizsázni, nézzük táblázatosan:

  • jó motor. Sok mindene cserélve volt, elvileg minden csapágy, egyik rotorház is, szépen indul hidegen is, melegen is (utóbbi elvileg a jó kompresszió jele). Be van járatva, megy, mint a barom.
  • hibakódmentes mindene (nem bluetooth obd-vel, hanem rendes ipari masinával átnézve)
  • jó fékek, új tárcsák, betétek.
  • futómű fain, feszes. határozott, nem lóg, nem kopog
  • műszerfal nagyon szép
  • minden elektromos ketyere működik, navi is (csak nincs M.o.)
  • 2014-es, keveset futott Hankook gumik, 17″-es felniken (szerintem optikailag is elég alá, kényelmesebb, strapabíróbb, és olcsóbb)
  • váltó zúg. Kuplungot kinyomva csönd van. Állítólag ez normális, majdnem minden RX ilyen
  • hátsó sárvédőn rozsdák indulnak (peremen, kívül nem látszik), csomagtér alsó éle szintén rücskös (belülről indult, inkább csere, mint javítás)
  • nem csak a jobb első sárvédő volt törve, a jobb hátsó sarka is egészen biztosan, nem feltűnő, de keresve látszik neki nyoma
  • lökhárítók sarkai elöl-hátul elállnak, nem feltűnő, de nem jó jel, hátsó lökös árnyalatban eltér
  • belső térben rengeteg apró hiba: kormány piros része ocsmány (típushiba), sofőrülés ülőlapja kopottas (ez nem vészes), A oszlop + tetőkárpit CIGARETTA NYOMOK!!!, sok egyéb elem is karcos
  • összes felni végigpadkázva, jobb hátsó üt (utóbbit egy 3-5e Ft-os görgőzés megoldaná)
  • vagányak a gyári sporttükrök, de már-már használhatatlanul kicsik


Meleg a motor, mehetünk! Odaúton a tulaj vezet, autópályán meglövi 180-ig (Németországban voltunk, természetesen…), ésszel vezet, de azért látszik, hogy élvezi. Lejövünk a pályáról, végre csere. Huhhh. Első alkalom, hogy egy RX-8 volánja mögött ülök. Ülés hátrébb tol, ennyi, semmit nem állítottam, ez az autó tökéletes, rám van öntve. Menjünk. Lefulladok. Naja, lányos zavaromban a kéziféket nem néztem hogy áll. Viszont legalább kiderült, hogy melegen is pöccre indul, holott a leggyengébb indítómotor van benne. Ez jó jel, van kompresszió! Persze méréssel egzaktabb lenne a dolog, de ez is valami.

És hogy milyen egy RX-8-at vezetni? Jó! Nagyon jó! Mindenhol húz, mint a barom, a hangja semmihez nem hasonlítható (illetve Gyuri szerint a kiforgatott Wartburg motorhoz, de ez legyen dicséret), iszonyatosan fekszik minden tempónál, szépen fordul ez egy nagyon jól megcsinált autó. De hogy őszinte legyek, nem éreztem azt, amit anno az MX-5-ben, nem volt meg az a gondtalanság, felszabadultság. Mondjuk nem is egy aprócska autó, ami épp, hogy körbeér, meg nem is 140 lóerő, amit nyugodtan le lehet padlózni. 2 négyzetméternyi motorháztetőt toltam magam előtt, és nem mertem kipróbálni, mit csinál egy padlóra. Egyszerűen nem lehet úgy, legálisan kiélvezni, mint egy Miatát. Mindemellé városban szenvedés – 50-nél még csak-csak, de 30-nál lehetetlen 3000 rpm felett tartani, alatta meg nem jó neki.

Akkor, ott, bár nagyon jó volt, nem éreztem addiktívnak, már – már azon gondolkodtam biztos ez kell-e nekem. Aztán másnap arra ébredtem, hogy IGEN! Vissza akarok ülni, és benne is maradni sok-sok kilométeren. Megkeresni a határait (úgyis messzebb vannak, mint az én befosásjelzőm), és kergetni, taposni, élvezni. Kell. Pont.

No nem ez a konkrét példány, ez most inkább legyen másé. Valószínűleg nem fog vele rosszul járni. Az alapszituáció egyébként az volt, hogy elmegyek, és ha jó, elhozom ezt, ha nem, akkor pihentetem a témát, csak a nagyon tutira megyek rá, de persze innentől beindultak az események. De erről majd később. Maradj adásban!

Project X költség eddig: adatlekérdezés + útiköltség + átvizsgálás = 18 941 Ft

Következő rész:

Ki tudja megjavítani a motorhibás Mazda RX-8-asomat?

Szerző(k)

  • Büszke lányos apuka, alig 30+-osan is morgós suzukis papa, gépész, műszaki manegér, köcsög kerékpáros/rolleres, meg némileg rotardált.

1 thought on “Vezettem Győzike autóját!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes