Elég rég volt már poszt, ennek egyszerű okai vannak: az autóépítés hajráját hátrahagyva igyekeztem végre itthon is lenni, illetve értelemszerűen minél többet használni az autót. Meg simogatni.
A simogatás jegyében kapott egy komplett takarítást, bőrápolóval meg matt műanyagápolóval. Egyébként, mint gumiiparban dolgozó, eloszlatnék egy tévhitet:
a műanyagot és a gumit nem lehet ápolni.
Lehet glancolni, talán valamelyest lehet védeni az UV-tól, de attól, hogy valamit rákensz, a kivulkanizált gumi, vagy a stabil műanyag szerkezete (szerencsére) nem fog megváltozni. Akkor sem, ha azt írja rajta, hogy „mélyápoló”. A felszínnél beljebb az sem jut. Ettől függetlenül szép persze a végeredmény, csak ne legyenek illúzióink, maga a műanyag meg a gumi nagyon jól elvan ezek nélkül is. Egy esetben hathatsz a gumi állagára, ha valami legalja gumiápolóval kened át, ami petróleumot, vagy más nem annyira gumibarát összetevőt tartalmaz, de azzal sem pozitívan.
A használat jegyében meg elég vegyes 700 km-t tud maga mögött az autó. Egyrészt most az RX-8-cal járok dolgozni, mert az is napi 2×10 km-t levon a 3000 km-nyi bejáratásból, ráadásul város, tehát dinamikus terhelés. Másrészt ad hoc jelleggel megyünk családostól, ahová épp eszünkbe jut. Hogy milyen a mindennapokban, arról a következő posztban tervezek beszámolni. Igazából ezzel együtt azt is megírtam, de így egyben annyi karakter lenne, hogy én sem olvasnám végig.
Még az autó megvásárlása előtt felhívtam a helyi Mazda márkakereskedést, hogy mi van, ha az autóm érintett a Takata légzsák visszahívásában. Megnyugtattak, hogy semmi gond nincs, alvázszám alapján lekérdezik, ha kell, cserélik. Éltem is ezzel, mint kiderült, a vezetőoldali légzsákom a hibás szériát képviselte. Aki lemaradt volna: párásabb országokban hajlamos volt megszívni magát a légzsák gyújtóegységének anyaga nedvességgel, aminek hatására vegyileg kicsit módosult, és balesetkor nem csak a légzsákot fújta fel, hanem repeszgránátként vitte magával a környező fém elemeket is. Világszinten több millió ilyen légzsák került forgalomba, számtalan márkánál.
Miután rendszám került az autóra, felhívtam őket, szűk két hétre kaptam is időpontot. Bevittem, kicserélték, közben megkínáltak kávéval, bubisvízzel, meg végigültem a szalonban az összes Mazdát. Kéne. Mind. A kormány, az üléspozíció olyan, mintha az RX-8-ból örökítették volna át legjobb sportautós tudásuk szerint, a hely viszont sokkal több bennük. Kedvencem, és álom közlekedős autóm továbbra is a 3-as marad, de ha nagyon megszaladna, egy CX-5 is jöhetne bármikor, pedig nem vagyok nagy SUV-os.
felhívnám a figyelmet az országjelzésre ( ;
Az autómmal közlekedve tettem viszont egy érdekes és szomorú megállapítást: alig nézik meg. Nem, nem az egómat bántja ez, hanem a bennem lakó autóbuzit. Ugyan egy majd 4 és fél méteres piros farokhosszabbítóval közlekedek, egyáltalán nem e célra vettem. Csajozni nem akarok vele, köszönöm, nős vagyok, meg van egy kislányom, ha ők ülnek mellettem, akkor akár Eva Mendes is stoppolhat, ő sem érdekel. Najó, őt talán megkérdezném hová lesz a fuvar. De hogy velemkorú srácok, sőt a kisgyerekek sem nézik meg?
Hová veszik ki a szent autóbuzéria, mi marad így ebből?
Hogy megnéztünk mi anno akár egy piskóta Escortot vagy Kadettet, vagy bármit, ami kicsit érdekesebb volt, mint a többi autó az utcán?!
Ami kicsit megnyugtatta a lelkemet, az a 14. Parkoló Parádé, ami nekem is, meg az autómnak is az első volt. Mivel az RX-es klubtársak késlekedtek, egy sornyi MX-5 mellé parkoltam be. Mellettük állva éreztem azt először, hogy az autóm, amiből mindenkinek csak a kilincsét látom, “magas”. Viszont itt azért jó páran ellegelésztek körülötte, beszélgettem is pár sráccal ( – igen, a nemi összetétel olyan 90% férfi volt, amit jól személtetett az is, hogy melyik WC-nél volt sorbaállás). Fotó mondjuk nem sok készült róla, úgy tűnik az autómba is átörökítettem valami kameraelkerülő gént magamból. Pedig velem ellentétben benne azért van foto-gén (ha-ha-ha). Bezzeg „D” barátom matt Lancerjét mindenki körbefotózta. ’szom, lefújom én is mattra a picsába, ha ez kell a népnek 😀
kitt-katt ide, és lőn galéria! A leírásokban infók is vannak, helló! ( ;
Jó egy ilyen rendezvény, ahová mindenki kiviszi a maga kis szarját, mert lássuk be, az átlagember szemében ezek szarok, amiket óvni meg puszilgatni kell, mert másképp olyan dolgokat művelnek, amiket egy átlagember sosem fog elfogadni, és ha a saját átlagautója csinál ilyent, azt is letagadja. Mondjuk elrozsdál, tönkremegy, meg amikről nem beszélünk, mert nem akarjuk beismerni, hogy autót tartani folyamatos rákefélés, és inkább a visszaigazolást keressük, hogy milyen jól is választottunk, amikor megvettük azt a kombi Daciát, FAstrát, vagy épp szürke Daewoo-t. Itt viszont mindenki ugyanazért volt, és mindenki örült a másik kattanásának, és ez jó. Voltak persze parasztok, akik a szervezők kifejezett kérése ellenére abban élték ki magukat, hogy kipufogót durrogtatva gurulgattak ide-oda, de az arány viszonylag jó volt velük együtt is.
Szóval itt életemben először ért az az élmény, hogy valaki kíváncsi az autómra, amit egy kopott szürke Daewoo-val eddig nem éltem át. Nyilván nem ezért épült, de azért jól esik, na. Anno a fixim is nyert szépségversenyt, a legfőbb profilja mégis az volt, hogy 15 perc alatt átjuttasson a város bármely pontjára a reggeli dugóban. És ezt máig is tudná, csak én lettem lassabb.
Fotó: Kiss Géza. Eighthinch váz, Halo felnik, amikor épült, ezeket még külföldről is vadászni kellett.
És hogy mi van most Macudával? Hazafelé telekocsiztam, a RX-8-ast meg ott hagytam Pesten LZ-nek, aki beépíti a kalandosan, de valahogy mégiscsak ideért Sohn adaptert, kideríti mi a gyújtáshiba oka, meg pár apróságot lekezel még. Remélem hamarosan jelentkezik, hogy mi a helyzet, és mekkorára nyissam a pénztárcámat. Bár a nyitogatással nincs baj, be van már járatva, csak lassan ha fejre állítom se hullik ki belőle semmi.
