2026-os szezon, gyere rám!
Ha olvastad az előző bejegyzésemet, akkor tudod, hogy nagy tervekkel indultam neki ennek a szezonnak, és már a 2027-es évet is kijelöltem célként. Ahogy mondtam, elviszlek titeket magammal erre a kalandra, de attól tartok, nem lesz hosszú út.
Ezt nagyon elhittem.
Mielőtt ráparáznátok: nem, nem állt meg az autó, jól van, köszöni szépen! Viszont ami a cikk megszületése után történt, az teljesen szürreális volt. Elkezdtem összeírni a pontos listát arról, mit kell venni és megcsinálni. Neki is álltunk szép nyugodtan, hiszen van rá egy egész évünk – legalábbis azt hittük.
Ébren álmodtam.
Két héttel a Tuning World előtt, épp egy szünetben pörgettem az Instagramot, amikor láttam, hogy a Reisbrennen csarnokban még kerek 10 hely maradt, és várják a last minute jelentkezőket. Megakadt rajta a szemem, és már pörgött is az agyam. Ez most egy jel? De hát még annyi teendő van az autón, és nincs is olyan állapotban, ahogy szívesen prezentálnám egy kiállításon. Gondoltam, úgysem fogadják el, hiszen messze áll még a tökéletestől, de voltam vele úgy, hogy egye fene, mit veszíthetek? Elküldtem pár aktuális képet az autóról, és hozzátettem, hogy a napokban bekerül még 1-2 dolog, aztán kész az autó – mármint egyelőre.
Egy óra sem telt el, és érkezett a válasz e-mail: az autó ott fog állni a 2026-os Tuning World Bodensee-n, a Reisbrennen csarnokban. Mondanom sem kell, legalább háromszor elolvastam, hogy biztosan jól értettem-e. Ugráltam örömömben, nagyon boldog voltam – egy álom vált valóra. Aztán eszembe jutott: van körülbelül másfél hetünk, mire az autónak a csarnokban kell állnia, mi pedig még sehol sem vagyunk.
És megint Speed Run…
Rögtön telefonálgatni kezdtem, összeegyeztettem a dolgokat, mint például a polírozás és azon apróságok beszerelése, amik már megvoltak, vagy időben ideértek. Bekerült a bukócső az autóba – igaz, csak ideiglenesen, mert nem volt időnk rendesen beállítani, szóval az odaút elég kényelmetlen volt. Felkerültek a nyomtávszélesítők, az autó belsejét szépen kitakarítottam, és kapott még egy-két kiegészítőt a show kedvéért. Jött még egy adag matrica a szélvédőre és hasonlók. A polír volt a legviccesebb: amíg az autó jobb oldalát kezelték, mi a bal oldaláról raktuk össze a belsejét. A kozmetikusom zseniális munkát végzett; kb. 3-4 napos munka lett volna rendbe tenni a „gatya” fényezést, de ő megoldotta 2 nap alatt, így is elértünk egy 90%-os eredményt.
Kemény másfél hét volt felkészülni, de már megszoktuk a speed runokat, habár most tényleg kimaxoltuk. Kitaláltam, hogy szeretnék „neont” az autó aljára, hogy az is dobjon valamennyit a show-faktoron – mintha nem lett volna így is elég dolgunk. Szerencsére ezt elég gyorsan megoldottuk, és nagyon jól nézett ki.
4 nap egy másik szemszögből.
Egy nappal a rendezvény kezdete előtt lábon vittük ki az autót; teljesen más hangulata volt így az egésznek, mint amikor látogatóként vagyunk kint. Már vagy 10 éve kijárunk, de ez most teljesen más volt. Maga a rendezvény nagyon jó hangulatban zajlott, megismertem egy csomó új, jófej embert, és mivel 4 napig voltunk kint, rengeteg időm volt filmezni és nyugodtan végignézni az autókat. Jó volt látni az emberek reakcióját az autómmal kapcsolatban, még akkor is, ha nem épp pozitív volt. Folyamatosan kavargott bennem az érzés: ez az egész egy kisfiú álmából indult, szinte a semmiből, és most Németország – vagy akár Európa – egyik legnagyobb autós tuningrendezvényén vagyok az autómmal, amibe tényleg mindent beletettem, amit csak tudtam. Nagyot dobott rajta az is, min mentem keresztül vele: volt már összetörve, motorfelújításon, stb., de sosem adtam fel.
Még mindig sokk alatt.
Még elég sokat tudnék írni erről a 4 napról és arról, mit váltott ki belőlem, de igazából nem ez a blogbejegyzés lényege, és nem is akarom túl hosszúra nyújtani. Egy biztos: ez az autó számomra több okból is különleges most már, és nem csak a motorja miatt. Sokszor megkapjuk barátokkal együtt, hogy vigyük tovább a lángot, ne hagyjuk kihalni a „rotaryt”, és mi folyamatosan ezen dolgozunk.
Közel sincs vége.
Lehet, hogy nektek most kicsit csalódás, ha több részes, építős-szépítgetős sorozatot vártatok, ezért elnézéseteket kérem, de én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül elérni az egyik célomat. Mindenesetre a nyárnak még közel sincs vége, és ennyivel nem zárjuk a szezont. Mivel az autó idő előtt elkészült, teljes gázzal kimaxoljuk az évet! Egész szeptemberig megyünk találkozókra és rendezvényekre a Mazdával, nemcsak Ausztriában, de célba vesszük Svájcot és Németországot is, amikről szintén kaptok majd beszámolót.
A következő lépések: a TÜV látogatása, hogy bepapírozzuk a nyomtávszélesítőket, utána beszereljük véglegesen a már beszabott csövet, és 2-3 héten belül érkezik a hab a tortán: az új Invidia Catback rendszer, amivel úgymond elkészül az autó. Tudom, egy projekt autó sosem kész, de most elnyeri azt a formát, amivel én nagyon elégedett vagyok. Most már tényleg az a rész következik, hogy vezetem az autót és élvezem, és hála a „speed runnak”, el tudom vinni kiállításokra is – szóval forgalmas, de jó nyarunk lesz.
Ez a jel neked szól!
Engedjétek meg, hogy pár nyálas sorral zárjam a sztorit. Akkor sem szabad feladni, ha éppen nem túl fényes a kilátás. Meg kell ragadni minden lehetőséget, amit kapsz, mert sosem tudhatod, adódik-e még ilyen, és mi sülhet ki belőle. Ha megpróbálod és nem sikerül, legalább megpróbáltad, de ha nem adod meg magadnak az esélyt, már akkor vesztettél – és lehet, hogy egy életen át bánhatod, mert talán sikerült volna.
Köszönöm, ha végigolvastad!
Apexline
