Site Overlay

Oda a szüzesség (jelzem időben, motor kiszedésről lesz szó)…

Volt már itt is tartalom többek között arról is, hogy hogyan szedd szét a motorodat ha elérte életciklusának kompresszió hiányos állapotát. DE, odáig azért nem árt előtte eljutni, hogy az a motor ki is kerüljön a kocsiból. Persze ezer meg egy videót, leírást találsz a neten mindenről IS, aminek a szépsége, hogy nem mindig azonos módszerrel oldják meg az adott feladatot. Hétvégén mi is kipróbáltunk egyet a megoldások közül! Miért oda a szüzesség? Mert ez volt az első! 😉

Honnan indult az egész?

Van aki úgy vesz rx-et, hogy vagy bejön vagy nem a leírt/elvárt állapot. Szóval elhiszed, hogy valaki előtted felújította neked, költött rá 1,5-2 milliót, majd tovább adja ennél kevesebbért vagy ugyanannyiért. Hát ez is egy opció és biztos vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember belekényszerül egy ilyen döntésbe, hogy még ha bukóval is de kiszáll a projektből. De lássuk be ez lesz a kevesebb. A másik lehetőség, hogy megveszel egy tudottan megkotlott motoros példányt és Te hozod ki belőle azt az autót amit szeretnél magadnak. Itt persze tudottan ott kell lenni a zsebedben a 1,5-2 milliónak (plusz egy kis apró), de utána legalább magadat tudod hibáztatni, ha valami nem jól sül el. Az utóbbi példát követve egy tudottan gyenge kompresszió jeleit mutató példány lett az áldozat, amiből kioperáltuk a wankel csodát.

Szinte várja, hogy kitépd a “szívét”…

A jelek és a nyilvánvaló…

Szóval elhatározod, hogy kell egy RX8. Kiszemelt példány bódéja rendben van, de hát melegen nem annyira fickósan indul vagy nem indul. Tudjuk miért, de nem mondjuk ki a nevét… 🙂 Akkor is kell az autó, mert eldöntötted, hogy ilyened lesz. Kész, nálad a kocsi, ami még így is mosolyt csal az arcodra ha vezeted. Kivéve amikor a piros lámpánál lefullad, mert nincs alapjárat és 5-10 perc mire sikerül elindítani, na ez nem a mosolygós rész, DE van egy ilyen kocsid. 😀 Kisördög ott ugrál a válladon, hogy nézzünk már egy kompresszió értéket, mégis mi az amikor már ennyire nyilvánvalóak a jelek. Itt jöttem a képbe én és mértünk egyet a kis saját gyártású kütyümmel.

Az eredmények sajnos kellőképpen alátámasztják a következő lépést a motor életében…felújítás vagy ha nagyon ramaty állapotban lesznek a rotor házak és falak, akkor komplett motor csere. De nincs itt semmi látnivaló, így lett kiválasztva az autó (tudtuk csak nem sejtettük) 😉 Szóval innen indul a sztori, aminek a vége az elhatározás lett, hogy elhagyja a motor a bódét és ellátogat Márkhoz megnézni, hogy mennyire gyalázta szét belülről magát a technika. Erről a kivarázslási folyamatról lesz most szó alább.

Fontos a bemelegítés nem lehet csak úgy nekiugrani…

Amíg a “csapat” egyik fele elkezdte lebontani a cullangokat a motortérben, addig gyorsan mértem én is egy állapotot a saját kocsimon.

Nem hogy fogy, egyre több lesz 😀

Azt hiszem kell majd ismét egy olyan mérés amikor nem csak a saját mérőmmel nézek rá a gépezetre, hanem egy szipi-szupi erre kitalált mérővel…

Ám a “legjobb” hozadéka az lett a kíváncsiságomnak, hogy rá kellett ébrednem arra, ami eddig csak mint “lassan kellene” érzés volt: gyújtás csere lesz itt kérem szépen.

Szóval a gyertyák állapota finoman szólva sem a legjobb sajnos és az egyik kis görény pöcök el is kóborolt valahova a front esetében. Szóval ezzel az útravalóval indultam be a többiekhez, hogy “na, kint van már a motor?!”…

“Vegyük ki, hamar meglesz!”

Hát meglett, de hogy hamar az már más kérdés. 🙂 Ne szaladjunk annyira előre, hiszen mindennek megvan a szépsége, ahogyan ennek a folyamatnak is.

Az “áldozat”…

A motor kiszedés folyamatáról nem fogok regényt írni, arról van bőven információ az éterben. Ahogyan már említettem ebben is vannak különböző módszerek, hogy mit hogyan, itt mindenki válassza ki amelyik neki szimpatikusabb. De az sem rossz, ha előtte egyeztet a szakmai stábbal (főleg a tulajjal), nem úgy mint én. 🙂 Szóval 2 különböző álláspont volt terítéken, ami a folyamat közepén jött elő: szedjük le a váltót és ne szedjük le a váltót. Utóbbit képviseltem én, előbbit a kocsihoz közelebb álló személy (tulaj). Ezzel mondjuk elment vagy 30-45 perc, amíg “győzködtük” egymást melyik út a helyes, DE végül elengedtem a saját verzióm, lévén hogy nem az én kocsimon dolgozunk. 🙂 Hozzátenném, hogy a nap hátralevő részében nem volt olyan 30 perc, amiben nem hoztam volna fel, hogy “bezzeg ha nem vesszük le váltót”… 😀 Na jó, de volt az a fél óra ahol nem jött elő, de csak mert éppen értelmet nyert minden az adott pillanatban:

Szóval nem mindig, de az este 6-ig tartó művelet közben sokszor előjött, hogy azért nem tartunk sehol mert azzal csesztük el az időt… 🙂

Röviden a folyamat

  1. “Takarítsd” ki a motorteret: akkumulátor, levegőszűrő ház, air pump és annak tartója…stb
  2. Csatlakoztass le mindent a motorról: ECU, földelések, fék rásegítő, üzemanyag cső…stb
  3. Engedd le a hűtővizet (ne csak a radiátorból, hanem a motor oldalán az olajszint jelző feletti csavarnál is), olajat.
  4. Olajhűtők csatlakozását is szedd szét. Itt mi az egyiket a motorról szedtük le (23-as banjo csavar a motor baloldalán a teknő felet). Másikat a kereszttartó alatt a hűtő ventilátor felett rejtették el szorgos Japán kezek. Itt számíts olajra ami a csövekből fog kifelé igyekezni.
  5. Klíma kompresszort tartó 4 csavart hajtsd ki és rakd le szépen a kormányrúdra, pihengessen csak ott szépen.
  6. Csatlakoztasd le a hűtő csöveket is (itt is lesz még maradék folyadék).
  7. Jöhetnek a szíjak és görgők/tárcsák. Azokat is szedd le, nem kellenek most oda, útban lennének később.
  8. Motortartó bak csavarok következnek, amik a motort fogják a bakhoz.
  9. Kocsi alatt folytasd a bontást: önindító, kereszt merevítő, leömlő 3 csavarja a CAT felé, a kis lemez ami fogja a leömlőt az autó aljához, váltóharangot a motorhoz fogó csavarok…stb. Aztán ha a váltót le is szeded, akkor ott bonts vissza mindent a differenciálműig. Ezen részeken mindenre a válasz: “Milwaukee”! Áldásos tevékenységet tud végezni a makacs csavarok esetében. De azért óvatosan, mert ha a csavar nem enged, akkor a fém fog, értsd leszabja. 😉
  10. Végre eljött az emelés pillanata. Kicsit emeld meg a motort, hogy ki tudd szedni a bakokat és a motort a bakokhoz rögzítő aluelemeket.
  11. Ellenőrizd, hogy mindent lecsatlakoztattál-e a motorról: O2 szenzor csatlakozója a váltó tetején pl. Nézd végig mi merre megy és ami nem csak a motorhoz “ragaszkodik”, azt húzd szét. Nem utolsó sorban, jelöld fel őket mindenhol, ahol valamit szét csatlakoztatsz!
  12. Óvatosan emeld ki a motort. A két oldalon figyeljétek, hogy a klíma kompresszor és az OMP nem erőszakol-e meg bármit és/vagy azokat nem erőszakolják-e meg bármik.
  13. Örülj, már csak le kell bontanod a maradék cuccokat, hogy eljuss a célodig, a csupasz blokkig.

Nem mondom, hogy teljes a lista, de ha értelemszerűen haladsz a folyamaton, akkor magadtól is rájössz mi jön mi után.

Engine is out, what’s next?!

Ahogyan írtam felújítás vagy motor csere. Erre a választ csak szétszedés után fogjuk megtudni. Bármi is legyen majd a választott opció a helyzet csak jobb lehet, mint amilyen most.

1 thought on “Oda a szüzesség (jelzem időben, motor kiszedésről lesz szó)…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes