Találkoztunk, titokban, mint a szabadkőművesek

A múlt hétvégén megvolt az első RX-8 találkozós részvételem is az autóval. Mivel „Tavaszi RX találkozó és bejáratás”-ként volt meghirdetve, az utolsó szót magamra vettem, és kötelezőnek éreztem a megjelenést. Ezzel újabb 700 – mostkapaszkodj – h i b a m e n t e s  kilométer került az autóba, amivel az összes megtett távolság 2300-ra szaporodott. A sárga lámpát a legutóbbi poszt előtt az NV RAM reset-tel meggyógyítottam. Igaza lett Rolandnak, valóban csak a motorcsere utáni visszaállítás kellett neki, mert azóta nem jött vissza a gyújtáshiba, pedig elég sokféle fordulaton használtam…

Az újabb 700 km azt is jelenti, hogy megvolt az 1000 mérföld, alias 1600 km amikorra James „barátom” a kompresszió maximumát ígérte, miután meglátta az előző kompressziómérés eredményeit. Lelövöm a poént: semmi nem változott.

Kinek van menőbb verdája? Apának vagy lányának?

Mérni most ugyan nem mértünk, de a lassú melegindulás ugyanúgy fennáll, azaz ebből tökéletes motor már nem lesz. Mindig indul, menni megy, mint a barom, de ez a motor az élete végéhez közel kezdi az elejét. Vagy mi. Szóval megválaszolnám azt a kérdést, amit privátban viszonylag sokszor kapok: Hol vegyek jó motort az RX-embe, ha hibás motoros/sokat futott vételében gondolkodok? Inkább NE a Chambers Rotary-nál. Nem szokásom amúgy mocskolódni, de a gyenge terméken kívül (ami lehetne egyedi eset is, ha idén nem került volna fel a fórumokra pont pár hasonló) a reklamálást sem veszi komolyan, és egy alkatrész elküldésével is gondjai akadtak. Bár már régen megegyeztünk, hogy ne is küldje, mégis csak ma, laza fél év után sikerült az árát visszaadnia, miután a brit fogyasztóvédelemmel, meg a nemzetközi RX-8 fórummal fenyegettem. Érdekes, most 5 perc alatt sikerült, amire fél évig nem ért rá, mert „próbált mindenkit boldoggá tenni”. Kezdhette volna velem, hamár a kész, kifizetett motorra is másfél hónapot vártam, hogy postára adja. Persze egy kis cinizmus még belefért az idejébe, a motorommal kapcsolatos problémáimra reagálni már nem.

De ennyit James-ről. Még nem tudom mi lesz a sztori folytatása, ha lesz, megírom. Mivel családostól mentünk a találkára, és a feleségemnek „társalkodónőt” is kellett szerezni, azaz be kellett kanyarogni Pestre, meg hát a kislányunk sem szokott még annyira a hosszú utakhoz, így a pesti és a dobogókői gyülekezőt telibe lekéstem, csak Esztergomban tudtam csatlakozni a brigádhoz. Sajnos a 20 feletti autó létszám addigra tizenpárra kopott, de azért így is voltunk egy páran. Vicces dolog egy amúgy ritka autóból ennyit látni egy helyen. A csúnya autók is szépek, ha sok van belőlük, hát még ha alapból szépek!

Még a Maruti is szép, ha ennyire sok van belőle

Persze nem csak pózolni jöttünk össze… ettünk is. És miután jóllaktunk, elmentünk és az autóink torkán is lenyomtunk „némi” benzint. A nem RX-esek kizárásának szándékával titkosan meghirdetett találkozó ellenére felbukkant egy Sturcz Anti is a Totalcar-tól, aki „beépült” a klubba, ugyanis mint kiderült, érdekli a wankel technika. Meghívtuk hát, el is jött. Hamár ilyen sztárvendég is akadt, természetesen átengedtem a volánt, és természetesen szelfit is lőttem vele. A kalibrált szelfi-karom sajnos kicsit melléhordott, így én nem nagyon látszok, de ez rendben is van így.

És hogy milyennek találta az RX-8-azást? Szerintem tetszett neki, de meséljen ő:

„Ültem már RX8-ban, de a vezetés valahogy kimaradt. Tudom, Csabi mennyi energiát tolt a kocsijába, ezért döbbentem le, amikor mégis odakínálta a kormányt, voltak is kétségeim, de erre nem lehetett nemet mondani. Alapjárat közelében szinte egyáltalán nincs nyomaték, már akkor is 2000 környékén van a tű, ha csak egy mezei ipszilon a cél, és 5000-ig nem is nagyon történik semmi. Viszont fölötte jön az a jellegzetes nyomatékplató, amiért annyira imádni való a Wankel. Ez a 231 lóerő nem úgy jön elő, mint egy kétliteres turbómotorból, vagyis nem robban 4000 és 5000 között, hanem finom adagolhatósággal oszlik el 5000 és 10 ezer között. Ez az, amit nem próbáltam ki, mert még bejáratós a motor, Csaba azt kérte, ne engedjem 8500 fölé, viszont az erő ennyire egyenletes felépülése így is letaglózó. És az autó is bitang jó körülötte: a kormány áttételezése olyan direkt, mint egy MX-5-ben, és bár nem tudtam szerpentinen meghajtani, de azt így is éreztem, hogy minimális dőléssel fordul el, mondjuk nincs is sok vas az elejében, amely lecibálná az útról. Penge gép ez, most már tényleg értem, miért függenek rá. Erősen kéne, de szerencsére gyáva vagyok hozzá.”

Azt hiszem az út rövidsége ellenére elég jól összefoglalta. Ráadásul olyan érdekességeket is megtudtam tőle, mint pl. hogy a GT86 alatt ugyanolyan Aisin AZ6 váltó van, mint az RX-8 alatt, sőt, talán még a Torsen diffi is ugyanolyan. Ez egyrészt megnyugtató, hogy a mai napig is használják őket, másrészt még messzebbre lövi azt a gondolatomat, hogy egyszer egy modern Hacsiroku legyen a 8-asom utódja. Hisz lényegében ugyanaz a hajtás, egy 30 lóval gyengébb motorral, értelmezhető hátsó ülések nélkül. Úgy néz ki muszáj lesz sokáig megtartani a Mazdát, mert egyelőre nem készült olyan autó, ami jobban illene az igényeimhez ( :

Felvezetőautónak itt épp egy Corsát kaptunk, mögötte egy fekete RX-8, két szürke, és a végére színnek az én pirosom. Mondtam már, hogy imádom a domborulatait?!

Node csapassunk már! Szóval miután jóllaktunk, elmentünk és jól összefröcsköltettük olajos benzinnel a kamrák falát. 4 autóval vonatoztunk egy Antiék által ajánlott útvonalon. Volt pár elég jó kanyar, és értelmezhető minőségű aszfalt is feszült rajtuk, ráadásul pont annyira azért belátható is, hogy a bringás sporttársakra se hozzunk frászt, szóval minden adott volt hozzá, hogy megrakjuk a „basza-táskát” (boccs.) Vagyis lett volna, ha ki nem találnak a hétvégi suzukis papák egy jó kis autókázásra a napsütésben. Nincs gondom azzal, ha valaki nem siet, a suzukikkal pláne nincs, kiváló kisautók, de azt a jelenséget nem értem, hogy ha 4 idióta ott zümmög a seggében a rizsrakétáival, akkor megjön a nagy suzukis (egyébként tetszőleges kisautóval behelyettesíthető) öntudat, és csakazértsem hagyják magukat megelőzni azon a 200 méteren, ahol egyébként lenne erre mód. Szűk 50 km-t vonatoztunk így egy irányba, amikor lehetett nyélen, és az önkéntes sebességhatárolókat leszámítva fantasztikus volt. Utána elköszöntünk egymástól, de nekem ezt a távot „sajnos” visszafelé is meg kellett tennem. Egyedül már könnyebben előz az ember, úgyhogy ismét meg lett tiporva a gép.

Kegyetlen jó volt. Ahogy ez az autó kíméletlenül betapad a kanyarban, ahogy üvölt-süvít-morog még gyári kipufogóval is, az földöntúli. Persze hallva 1-2 sportkipufogós gépet, meg látva, hogy azokhoz képest az én gyári csöveim mennyire spagettinek tűnnek, azért csak elkapott a „jobb kell” érzés…

KLIKK több képért. A fotók zömét klubtársaktól kölcsönöztem, mivel az Almám főzeléknek képzelte magát a szélvédő mögött, és egy darabig eltartott neki, mire észhez tért. A fotókért köszi Melindának, Punginak és Zolinak!

Mikor visszaértem Esztergom közelébe, és elkezdtem pihentetni, hűteni a gépet, akkor zombultam be én is, és észleltem, hogy mennyire kimerített a korán kelésre letolt utazás, meg az utána elkövetett csapatás. De minden pillanata öröm volt.

Rotoros niggák. “Hogy kell ujjal mutatni a rotort?”

Az autóm is élvezte a dolgot, sőt, mondhatni jót tett neki. Odaúton még 15 litert evett, ahogy azt eddig mindig tette, a csapatás alatt (pont előtte-utána tankoltam) 16,5-öt, visszafelé (zömében autópályán) viszont már csak 12,5-öt, amit, ha így marad, már hosszú távon is egy elfogadható értéknek tartok egy „kiterjesztett funkcionalitású” hobbiautónál.

Nem tudom mással zárni, mint amit a legutóbbi posztomban is megállapítottam: autózni jó móka, csinálni kell, amíg lehet!