Site Overlay

Bemutatkozás – Tempo

Rövid bemutatkozásomban már említettem, hogy 2017-ben értett meg bennem a gondolat, hogy az akkor tulajdonomban levő Mazda 5 (KaKadU, kép alapján majd megértitek miért) mellé kell valami, ami izgalmas és egyben hobbiként is funkcionál(hat). Maradva a japán, tovább szűkítve a Mazda vonalon jött szembe, az akkor még számomra ismeretlen, mítoszokkal (vagy igazságokkal, részben erről is szól ez az oldal, hogy ezt kiderítsük, de legalábbis megpróbáljuk) elhomályosított RX vonal. Indulhat a keresgélés, mármint elsősorban wankel témában (jó bevallom, párhuzamosan már ment autó szinten is, csak otthon meg ne tudják :P). Van sok-sok oldal, amit át lehet nyálazni, de van, amiket kell. Sokat olvastam az index fórumon, mint magyar forrás, de amit igazán hasznosnak találtam az az rx8club.com volt és még mindig az. Aktívak a népek ezen az oldalon és a sok-sok „milyen olajat használjak”, „tényleg meghal 50ezer km után?” (valahol kijelentés volt nem kérdés) fb bejegyzések olvasása után felüdülés volt olvasni az itteni írásokat. Aztán jöhet a minden szentnek maga felé hajlik a keze rész, bár akkor erről még nem tudtam, de az eredeti wankeling since 2016 blog is sokat segített, hogy felszálljak a rollerre én is. Az addigra már működőképessé varázsolt PipaCS erősen lendített a dolgon, hogy WAN-KELL. Alap elvárásom az autóval kapcsolatban, annyi volt, hogy legyen piros (velocity red) és induljon hidegen, melegen. Rozsda ha lehet ne borítsa hamvas 13-14 éves testét, de apróbb kihágások megengedettek voltak (utólag jegyzem meg, hogy inkább ne induljon a motor, mint induljon a rozsda opció gazdaságilag jobb választás lehet). 2017-ben a hahu-s felhozatal nagyjából a duplája volt, mint a jelenlegi (tuti most megy majd fel az ára és az RX-7 FD-t is lenyomja :D; jó-jó, ideje felkelni). A fenti nem magas elvárásoknak 2 azaz kettő autó felelt meg számomra. Ilyenkor még ez is sok, egyből könnyebb választani 😀 Jöhetett a mindig jól bevált módszer: “ez a rendszám szimpatikus, ez lesz az”…telefon felkap, időpont helyszín egyeztet. Kocsi megnéz, próbakör rendben. Már akkor magával ragadott (nem, nem a nyomaték) az átható premix és elégett motorolaj „illat” ami minden RX-ezés után jelenleg is beivódik a ruhámba. Tulaj gondosan figyelt mindenre, elmagyarázta, mit hogyan csinál(t) a kocsival, mire figyeljek, látszott, hogy tudja miről beszél.

Első találkozás pillanatai…

Utolsó egyeztetés a vétel előtt (ekkor még azt hittem utolsó): méressünk kompressziót (Szabival, akit akkor még csak az olvasott bejegyzésekből ismertem). Rendben! Magyarország nem nagy, de emiatt a mérés miatt nem mentem fel újra Budapestre, így maradt a kép, videó, bizalom.

A “mágikus” kompresszió értékek

Eredményt megkaptam képeken, videón. 139ezer km után ennyi (lásd fent) maradt a technikában, jöhet a matek.

Forrás: rx8club.com (az X az saját)

Évi 5ezer km-t tervezve, van ebben még annyi, hogy ne kelljen 5 évig szétbontanom a motort (elsősorban magamnak jegyezném meg: ebből 3 már elment…). Jöhet a gép! Azaz, hogy mégsem, sajnos a mély lelki kötődés az autók iránt nem csak nálam van meg, így a tulaj visszavonult, hogy inkább megtartaná az autót. Irány a padlás, kötél elővesz….na jó nem, de eléggé visszavetette a lelkesedést akkor a dolog. Mindegy, majd lesz másik kocsi, addig hirdetések nézegetése. Már-már feladva a reményt, megcsörren a telefon, hogy mégis elvihetem a kiszemelt példányt, sőt még egy teaser képet is kaptam mellé, nem mintha anélkül nem vetettem volna rá magam a lehetőségre:

Naná, hogy kell!

26-án megkaptam a fenti képet, 27-én az alábbit már (a német autópályán) saját magam készítettem:

Egy kis mellék zönge: Azóta az előző tulaj újra RX-8 tulaj lett, mert nem bírta az elvonási tüneteket 🙂 Szerintem ez is jelent valamit, üzenem a sok hitetlennek, aki normál dugattyús motort hajt 😉 Szóval röviden így lettem, aktív wankelista és egy percig sem bántam meg, hogy beletaszítottam magam eme, mások számára érthetetlennek tűnő, mazochista, szopó dzsungelbe. ….és hogy a beígért KaKadU értelmezés se maradjon el (rendszám, mert mondtam, hogy az fontos), íme az egykori „flotta”, amiből mára a japán vonalat már csak Roxy képviseli:

Végletek találkozása

Azóta sok minden történt az autóval, sok közös élményen (és szíváson) vagyunk túl, amikről majd folyamatosan próbálok itt számot adni. Előzetesen egy jelenlegi állapot fotó sorozattal tudok szolgálni:

1 thought on “Bemutatkozás – Tempo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes