I. rész
Életem során mindig csak lógtam a levegőben, ahogy körülöttem mindenki. Meg ugye a társaság… na igen, nem voltak nagy egzisztenciával megáldott barátaim. Bár én gyerekkoromban is állandóan autókkal álmodtam, de nem volt, akivel ezt megoszthatnám. Nagyjából 27 év kellett, ahhoz hogy találkozzak valakivel, aki mellett megélhetem igazi önmagam.
Nos egy nap nézelődtem neten, majd megláttam egy gyönyörű kék RX-et, és úgy döntöttem, hogy ebben a végtelenül csodás formában szeretném a vezetés örömét átélni. Szóval elkezdtem a jogosítványt, közben elmélyültem az RX hirdetések közt. Nem volt valami sok, így adott volt, ha egy szimpatikusnak tűnt, akkor gyors telefon, aztán indulás. Na most ezt párszor megtettük, csalódások tömkelege ért, többek közt volt amelyik szinte könyörgött, hogy hozzuk el (egy öregúrtól került a kereskedésbe a kis piros címszó alatt a valóság: bal hátsó kerék lapos, ütött- kopott kaszni, kormány, ülések stb…). Volt aki hitegetett nagyjából 2 hétig, hogy a következő én leszek, aki megnézheti, aztán mindig a sor végére kerültem, a másikkal megbeszéltünk egy időpontot, miután küldött videókat a kocsiról, másnap egy sms-ben közölte, hogy most vitték el. Aztán van az a hirdető, aki egy bizonyos áron felrakja az autót, majd miután átszeled az országot, közli: Amúgy 600 ezerrel többe kerül. Nos ekkor már kikészültem, gondoltam akkor ezt az RX-ezést nem kell erőltetni, Laca (a most már férjem) egyik este elvitt egy kis lélekfeltöltő autókázásra. Tisztán emlékszem: este volt, havazott. Megálltunk egy helyi szupermarketnél egy üdítőre, a padon ülve bámultam a távolba, egyszer csak rámkacsintott a parkolóban sorakozó autók közül egy gyönyörű, piros japán arcocska. Egy RX-8, nem hittem a szememnek, nem láttam a környéken ilyet még soha, na gondoltam ez egy jel. (Mint kiderült Tempo autója volt, egy városban lakunk, de soha nem találkoztunk). Nem erőltettem az RX vásárlást, gondoltam majd, ha befejezem a jogsit, megtalálom a nekem szánt példányt. Egy szombati napon munka után sokadszor tűnt fel egy hirdetés, de jobbkormányos. Kérdeztem a körülöttem álló munkatársaim: Jobbos autót vezethetek legálisan? Jött a válasz, hogy persze. Ezzel a lendülettel gyors eszmecsere a hirdetővel, hazarohantunk, nehogy véletlenül is most vigyék el. Fogtam a pénzem, hogy én aztán már nem jövök haza üres kézzel. Irány Bonyhád. Az egyik kedvenc napom volt ez a májusi nap, hihetetlen hangulatban, sok- sok élménnyel telt az a 270 km. Amint szólt a GPS, hogy megérkeztünk balra fordítottam a fejem, és ott állt a parkolóban, rohantam oda, gyönyörű galaxy grey színben pompázott, nagy felnik alatta. A srác is közben leért a házból, körbemutogatta, belülről szinte egy karc, kopás sem volt rajta. Elmondta miket cseréltek rajta – meg amúgy a gyári navi helyére, egy tablet került, ezek pedig tizenkilences Barracuda kerekek… – és csak sorolta tovább, én pedig egyre kisebbnek éreztem magam. Gondoltam beleestem abba a hibába, hogy nem kérdeztem rá az árára, csak a hirdetésben szereplő összeg alapján jöttem, ez pedig tuti nem annyiba kerül. Na mindegy gondoltam, majd valami lesz… Beindította, hát én azt hittem megőrülök, annyi endorfin szabadult fel egyszerre hirtelen a szervezetemben. 2 db Suzuki GSX-R dobot varázsoltak alá (még most sem értem hogy jutott ez eszébe bárkinek…). Felmentünk az eladó lakásába, a benzingőztől megrészegülve, izzadt tenyérrel ültem a széken… valamit most már mondanom kellene. Egyszer csak kibukott az autó ára. Na innentől aztán nincs apelláta, ő már az enyém, irány haza mielőtt meggondolja magát. Érdekesre sikerült a visszaút, akkor derült ki, hogy Laca soha nem vezetett jobbos autót. Én csak sipákoltam, hogy húzódjon lejjebb, a kamionok csak süvítettek mellettem… furcsa volt, hiába ugyanúgy jobbra tartás van, valahogy az első pár kilométeren mégis rossz érzés volt, hogy a bal oldalon ülök, de nincs előttem kormány. Az eső annyira esett, hogy az ablaktörlő maxon próbálkozott esélytelenül, az úton állt a víz, na meg jó lett volna egy benzinkút is, a lámpa már kivillant. Természetesen a GPS elvitt egy 24 kilométeres körre a benzinkúthoz ugyanoda ahonnan elindultunk, csak egy utcával lejjebb. Legyőztünk minden akadályt, éjjel 2-kor sikeresen hazaértünk, gyorsan aludtam pár órát, reggel felébredve az első utam az ablakhoz vezetett, a parkolót bámultam. Tényleg itt van, tényleg az enyém, tényleg gyönyörű, imádom… aztán a felismerés: De még nincs is jogsim! Naivan azt gondoltam, hogy ez lesz közeljövőben a legnagyobb problémám…
RotAri
