Site Overlay

RX-8 vásárlás – ami a videóból kimaradt

30 pluszos, őszülő halántékú apuka vagyok, így muszáj volt venni egy budget PIROS sportautót. Valójában mindig is ez volt az álom, vagyis először egy Ferrari, aztán idősödve, több tapasztalattal és életbölcselettel rendelkezve, egy Porsche. Mivel nem lettem milliomos vállalkozó, csak egy alkalmazott, így az álmokat anyagilag elérhető távolságba kellett hozni. A lehetőségekből pedig próbáltam kihozni a legjobbat, így abszolút egy MX-5 tűnt a legésszerűbb választásnak. Hogy miért nem arra esett a választás? Sajnálom, de kell reklámozni a csatornámat is, onnan minden kiderül:

Na de mégis hogy történt a vásárlás? Miután Pázmány Peti meggyőzött, hogy nekem erre van szükségem, elkezdődött a keresgélés. Őszinte leszek, kitört egy világjárvány, aminek elég komoly gazdasági hatásai voltak. Én tudtam, hogy ezek engem nem érintenek hátrányosan, de valahol arra számítottam, hogy egy ilyen rossz gazdasági helyzet közepén, lezárt határokkal, amit az emberek először el fognak adni, az a „luxuscikkük” lesz. Úgyhogy vártam. Tudtam, hogy nekem lehetőleg piros kell, gyári állapotban, semmi hülyegyerek pimp, és az erősebb, 231 lovas 6 portos verzió. Hopp, egyszercsak megjelent egy példány Facebook Marketplacen 1.500.000 Ft-ért 49.000 km-rel.

Azonnal elküldtem Petinek, aki rögtön megkérdezte az RX-8 csoportban, hogy esetleg a tulaj köztük van-e. Akkor már én is a csoport tagja voltam, szóval csak szótlanul követtem az eseményeket. Jelentkezett a volt tulaj, aki azt válaszolta a posztra, hogy ő adta el az autót 7 hónapja, makulátlan állapotban van, ha bármi kérdés van, nyugodtan hívjuk. Én kaptam is az alkalmon, egy jó fél órát beszélgettünk telefonon, nagyon szimpatikus volt, tényleg elmondott mindent az autóról, azt mondta, hogy szívből ajánlja, bár ő már erősebb kategóriában mozog. Azt is elmondta, hogy a fiú, aki megvette, valószínűleg a vírus miatt most szorult helyzetben van, azért ennyire sürgős neki az eladás, magasabb árról kezdte hirdetni, de nem volt rá érdeklődő.

Na fel is hívtam a jelenlegi tulajt, egy siklósi fiatal srác volt az, aki állítólag friss jogsival vásárolt első autónak egy RX-8-at. Normális, segítőkész volt, egyeztettünk egy időpontot, ő is elmondta, hogy nincs rá sajnos érdeklődő, szóval megvár. Mivel Budapesttől Siklós durván 250 km-re van, így nem tudtunk azonnal pattanni, ráadásul a munkanapjaim is pont úgy jöttek ki, hogy másfél hetet kellett várni a következő szabad hétvégéig. Mivel a feleségemnek nincs jogosítványa, így Petire voltam utalva, aki felajánlotta, hogy elvisz minket, megnézi az autót, kipróbálja, aztán véleményezi. Egyrészről autószerelő, másrészről RX-8 tulaj, régóta ismerem, jóban is vagyunk, ez volt a legésszerűbb döntés.

Miközben teltek a napok, észrevettem, hogy az autó ára ugrott felfelé 200.000 Ft-ot, egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot, rákérdeztem. Nyilván nem foglalóztam le látatlanban, igazából azt csinál vele a tulaj, amit akar, de mégis tudni szerettem volna, hogy mi történik. A válasz az volt, hogy azóta több érdeklődő is volt, úgy gondolja, hogy megemeli az árat. Persze, megtanultuk közgazdaságtanból, hogy a kereslet alakítja az árat, de valahogy én ezt nem éreztem se kereknek, se korrektnek. Azt mondta, hogy ettől függetlenül is megvár minket, menjünk nyugodtan. Nem mondom, hogy nem bosszantott a dolog, de annyit reagáltam, hogy majd az autó mellett beszélgessünk az árról, mi ennek ellenére elmegyünk megnézni a megbeszélt időpontban.

Így is lett, megérkeztünk Siklósra egy héttel később, hétvégén, az autó garázsban állt akkor. Az eladó pár nappal az érkezés előtt elmondta, hogy ő biza lecserélte a motorolajat, amit nem értettem, de hát az ő dolga, én úgyis mindent le fogok cseréltetni rajta vásárlás után. Azt is elmondta, hogy új, Bridgestone gumik vannak rajta, új fékek, amiknek én őszintén örültem. Mikor megláttuk az autót, erősen titkolni kellett az érzelmeinket. Feleségem nem egy autó szakértő, nem is érdeklik őt az autók, de a piros gyöngyház fényezés elképesztően tetszett neki. És hát nekünk is… Az autón tényleg új gumik voltak, de óriási bánatomra Bridgestone A005 Weather Control volt rajta, ami egy négyévszakos gumi. 225/45r18 méretben nagyjából eladhatatlan, egy sportautóra meg pont nem való… Olaj is volt benne tényleg, Eneos 5w40, ami nem nagy baj, de nem is bele való. Tényleg voltak rajta új fékek is, új Bosch tárcsák, meg Textar betétek. Majd elkopnak. Ezen kívül az autón volt 2-3, vagy termés vagy jégverés okozta apró horpadás, ezek könnyedén kihúzhatóak. Látszott, hogy a jobb elejét polírozták, valószínűleg egy karcolást próbáltak eltüntetni, igazából csak a jobb lámpa sarkából vettük észre, valamint picit hologramos volt az oldala a polírtól. De alapvetően ezeken kívül az autó külsőre makulátlan volt. A belseje pedig egyszerűen újszerű, nincsenek kirepedezve, karcolva a bőrülések, ráadásul a full fekete belseje van, nem a piros-fekete (ami nekem kizáró ok volt). Azon kívül, hogy takarítani kellett, belülről semmilyen problémát nem találtunk, az autót 2006-ban helyezték forgalomba, Magyarországon, 2004-es gyártás, még a zongoralakk középkonzol is makulátlan állapotban van, egy karcolás nélkül. Ez a második rendszáma, aki eladta a fiúnak, ő cseréltette, mert ő “sajátot” szeretett volna. Az autóban tényleg 49e km volt, az ingyenes lekérdezőn is stimmelt minden.

A próbakör során Peti vezetett, én úgy voltam vele, hogy nem próbálom ki, egyrészről mert tökéletesen bízom Peti véleményében, másrészről nem szerettem volna elgyengülni, és mindenképp elhozni akkor is, ha valami baj van vele. Meg ha megvesszük, úgyis nekem kell vezetnem. Az autó indult hidegen is, melegen is. Azt éreztük, hogy vagy az akkumulátor, vagy az önindító a végét járja, de mivel ezek ellenére is jól indult az autó, abban biztosak voltunk, hogy kompresszió az van. A váltó pár sebességben sírdogált, nem vészesen, ezt azóta két adag Xado revitalizáló és a hajtómű olajcsere orvosolta. Valamint az is kiderült, hogy sosem volt premixelve, szóval lehúzott az autó eddig 49e km-t a gyári olajozással. Talán ez még nem vészes, hiszen Peti is hasonló paraméterekkel vette a sajátját, és még mindig megy. Én is erre számítok, de fel vagyok készülve a legrosszabbra is. Az eladó saját bevallása szerint az autót 95-ös benzinnel használja egy ideje, mert az olcsóbb, ami azért sem szerencsés, mert ez egy 2016-ban Wankel Roland által optimalizált autó, amit ő 100-as oktánra ír.

A további beszélgetést nem részletezném, nem volt túl üdítő, lényeg, hogy Petivel megbeszéltük, hogy vegyük meg, mert 1.6-ot még motor nélkül is megérne, olyan állapotban volt, de így meg főleg. A felemelt ár nyilván elvből sem tetszett, arról szó sem lehetett, az 1.5-nek nagyon örültem volna, de végül megállapodtunk 1.6-ban, és elhoztuk. Hazafelé vezetni csodálatos érzés volt, pontosan erre vágytam, egy hátsókerekes, 50-50 súlyelosztású sportautóra, ami nem is túl erős, de gyengének semmiképp sem mondható, és úgy kanyarodik, mint az álom. Érződött az autón, hogy úgy igazán nem volt használva, leginkább az SSV szelep 4000 feletti akadásán, és talán a 95-ös benzin sem tett túl sok hasznos dolgot a motorral. Azóta egy párszor meghajtottuk, úgyhogy ezek a dolgok már elmúltak. Ja, és meglepetésünkre van alatta egy 200 cellás sport katalizátor.

Peti a vásárlásnál alaposan átnézte, amennyire a lehetőségek engedték, de nyilván utána a műhelyben is. Megemelte, átvizsgálta, ment vele még egy próbakört, és szerencsére pár nap alatt sem ment tönkre az autó. De egyszerűen rám tört egy nyomasztó érzés a vásárlás másnapján, hogy te jó ég, én hülye vagyok? Vettem egy ilyen autót, mikor a mindennapokban egy 3. generációs Priust használok? Minek nekem felesleges stressz az életembe? Biztos jól tettem ezt? Totál elbizonytalanodtam, elkapott a felnőttkori depresszió, hogy mekkora idióta vagyok. Őszintén szólva, kellett hozzá pár kör, pár km, hogy felszabadultan tudjunk mosolyogni az autót vezetve, és ez a sok agymenés elmúljon, de összegezve jó döntés volt ez így, ahogy. Eddig. A feleségem és a gyerekem is imádja, és én sem mondhatok mást.

Megbeszéltük Petivel, hogy én beszerzek mindent az olajcseréhez Szeiman Szabitól, aztán megcsinálja rajta, amit kell. Vettem bele Idemitsu motorolajat, valamint Idemitsu hajtóműolajat a váltóba és a difibe. K&N olajszűrőt, a K&N levegőszűrőhöz egy tisztító és olajozó szettet, ami látszatra eléggé elhanyagolt volt, valamint egy gyári új hátramenet kapcsolót, mert ott szivárgott az olaj. Szerintem az előző tulaj nem is tudta, hogy van benne sportlégszűrő. Közben pedig meglátogattam Sághi Márkot is a mindenféle csere előtt, hogy ugyan nézze már át az autót ő is, mint wankel szerelő, szakértő.

Mért kompressziót, tesztelte a gyújtást, átnézte alulról, rázópadon, a futóművet, a motorteret, a gyertyákat, szóval elég alaposan. Borzasztóan szimpatikus volt az, hogy akárhányszor az autóhoz nyúlt, kesztyűt húzott, minden kérdésre válaszolt, türelmes volt. És nem mellesleg egy Porsche szervizben történt mindez, hiszen ott dolgozik az az ember, aki valamikor Ferrarikon és Maseratikon tanult autót szerelni. Ő is megerősített abban, hogy ez egy nagyszerű vétel volt, főleg ennyi pénzért, majd később, mikor Szabival találkoztunk, akkor ő is elmondta ugyanezeket. Hiszen nagyjából ismerte az autó életútját, valamint meg is szerette volna venni, csak akkor még kicsit drágábban futott.

Mindezek után Peti lecserélte az olajakat, a difiben talán sosem cserélt senki, elég gusztustalan és büdös volt. A váltón látszott, hogy azzal foglalkoztak, de ott is időszerű volt már a csere.

Azóta igazából hétvégi autóként funkcionál, kirándulni járunk vele, nem megőrülve, de azért használva. Valamint az RX-8-nak hála, újrakezdtem amatőr YouTuberkedésem, és próbálok megszólaltatni minél több wankellel kapcsolatos szakértőt, tudást felszívni. Majd meglátjuk, mi lesz ebből az egészből. Az biztos, hogy most úgy néz ki, hogy párhuzamosan lesznek videók és itt posztok is.

1 thought on “RX-8 vásárlás – ami a videóból kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes