Site Overlay

Wankelsztorik – Sághi Márk wankel szerelő, 1. rész

Sághi Márkot nyaralás alatt, Orfűn kaptam el egy kis beszélgetésre. Nagyon sok érdekes téma és történet feljött, eléggé belefeledkeztünk, így egy laza háromnegyed órás anyagot rögzítettünk. Mindeközben Luki is interjúzott vele, abból is lesz több résznyi videó a csatornáján, szóval Márk-túladagolást fogtok kapni.

A 3 részes mini-sorozat 1. részében arról olvashattok, milyen autókon át jutott el Márk az RX-7-esekhez, és hogyan lett belőle wankel szerelő avagy hogyan lesz valaki Roland ügyfeléből az utódja. Szó lesz arról is, miért „szeretjük” Chambers-t, tényleg jobb volt-e minden régen, és hogy milyen hibái lehetnek egy wankel motornak.

– Hogy csöppentél bele a wankel történetbe, miért lesz valaki wankel szerelő kvázi megélhetési szinten?

– Ilyen folyamatos véletlenek folytán csöppentem ebbe bele. 18 éves voltam, amikor az első RX-7-esemet vettem. Igazából annyi a sztorija, hogy az előtte lévő autómat 190 ezer Ft-ért adtam el, és akkor a használtautóra felmentem, hogy mi kerül annyiba egy olyan 20 km-es körzetben. Akkor találtam egy szürke FC-t ami 190 ezer Ft és 2 km-re volt tőlem, úgyhogy gyorsan odamentünk. Valakitől átvették, valaki tartozott pénzzel az embernek és úgy szerezte. 4 vadiúj Bridgestone Potenza gumi volt az autón, ami már akkor került annyiba, amennyiért az autót odaadta. Aztán kiderült erről az autóról, hogy ez a Rolandnak az autója, és akkor egyből könnyebben vette fel a telefont, meg segített is nekem a régi szerelem miatt.

És hát ugye 18 évesen nem volt pénzem, meg amúgy is érdekeltek az autók, meg előtte már volt egy-kettő… Trabanttal kezdtem, még 2-3000 Ft-ért lehetett venni. Azt megcsináltam, használtuk, összetörtük, vagy eladtam, és egyszerűen nem volt pénzem kifizetni szerelőt gimisen – 19 éves voltam, amikor befejeztem a gimit, mert még volt plusz egy év – és hát igaziból én kezdtem el szerelni és aztán nagyon megszerettem azt, ahogyan fekszik az úton. Nem is tudom milyen autóim voltak, fel vannak írva, hogy mi volt előtte.

Márk eddigi járművei… volt egy pár

Egy Ford Probe-om volt, ami az első erős autóm volt, aminek én raktam össze a motorját, de úgy, hogy így fingom nem volt róla – a családban az apám az először a textil-vegyész szakmában volt és utána gyógyszer alapanyagot gyártott, a nagybátyám meg asztalos, tehát végülis az ilyen kétkezi munkában otthon voltak, meg a nagypapám az építészmérnök, de egyik se szedett még szét négyütemű motort. És ez pont hajtókar csapágyas lett, úgyhogy azt nekem kellett felújítani. Utána azt eladtam, akkor vettem egy e36-os BMW-t, amivel az ég világon semmi gond nem volt.

Egy éven keresztül hajtottam és mivel semmi gond nem volt vele, ezért ö… meguntam és eladtam…

Jó, amikor eladtam, akkor úgy adtam el, hogy 5 hengerrel ment, mert megérezte, hogy most el kell mennie. És akkor, az e36 árából vettem ezt a szürke RX-7-est. Ennek ott lett a vége, hogy kölcsönadtam egy barátomnak, aki Ausztráliából jött, egy régi osztálytársamnak, hogy menjen le vele vidékre. Ő jött vele haza és megállt egy piros lámpánál, egy baleset mellett volt a kereszteződés, és aki mögötte jött, az nem nézte a lámpát, csak a balesetet, és egy 70-nel belerongyolt hátulról.

– Szegény autó…

– Viszont az látszott a kasznin, hogy bitang kemény. Azt hiszem, egy G Astra volt, semmi nem maradt az elejéből, az FC-t meg ilyen 70 ezer Ft-ból kilakatolták. Csak ki kellett huzigálni gyakorlatilag. Én vágtam szét FC kasznit is, mert vettem ilyen papír nélküli donort még Pécsen – azt felvontattuk kötélen, az is egy jó buli volt – és nagyon nehéz feldarabolni, tehát van benne anyag. És mivelhogy ezt összetörték, a biztosítóval egy elég jó összeget tudtam kialkudni, akkor tudtam venni egy 200SX-et. Egy ilyen drift missile cart, ami tök jó volt, csak semmire nem volt jó, mert csak keresztbe lehetett vele csapatni, ami élvezet volt, de azon kívül semmi.

Utána vettem a kék színű RX-7-esemet, ami a mai napig megvan, ez a versenyautó. Ezt, amikor az egyetemre kerültem, az első évben, akkor vettem. Tehát az már, nem is tudom, 8 éve megvan talán. De azt nem is akarom eladni, az ilyen nagy szerelem. És akkor mellette voltak más autóim, most van 3 db RX-7-es, van egy kabrió, amitől szeretnék szabadulni, de nem veszi meg senki… Nekem ez a kabriózás nem jött be, inkább legyen merev a karosszéria, de nem kell, hogy fújja a hajamat a szél. És hát mellette, hogyha találok 200 ezer Ft alatt FC-t, akkor azt muszáj megvenni, nincs olyan, hogy kihagyom.

– Van még 200 ezer alatt FC??

– Igen, és azt is itt vettem Pécs környékén, egyébként, és az papíros.

– És az még menthető állapotú ennyiért?

– Aha! Hát, kell vele foglalkozni, sokat kell lakatolni, de azt megcsinálom magamnak szabadidőben. Senki másnak nem lakatolok egyébként, mert utálom csinálni, de magamnak megcsinálom. Na és egyébként a wankeles dolog az úgy jött maga – én még itt mindig nem a wankel motort szerettem, amikor a kék színű RX-7-et vettem, hanem magának az autónak a mozgását –, hogy kivettem ebből a motort és odaadtam Rolandnak, hogy csinálja meg bridgeportosra. Egy ilyen kis fél-bridgeport, utcán is használható, kis szolidat. Akkor megvettem ehhez mindent, vettem egy Greddy ultimate írható vezérlőt, nagyobb injektorokat, kipufogórendszert csináltattam, tehát tényleg csak a motor hiányzott. És akkor egy év múlva szólt a Roland, hogy hát nagyon-nagyon sajnálja, de nem volt ideje foglalkozni vele, szétszedte darabokra a motort, de nem tudja megcsinálni, merthogy megy Ausztráliába. Akkor odamentem az akkori rohangálós autómmal és

elvittem dobozban a motoromat, és hát akkor kénytelen voltam összerakni.

Így elsőre nem akartam portolni, meg semmi, csináltam magamnak anyukám garázsában egy sima, gyári motort, ilyen atkins rotary-s cuccokkal, tehát még nem is a legjobb lett… de az a motor a mai napig megvan és még mindig pöccre indul. Egyébként most azt tervezem beépíteni egy pickupba.

– Ja igen, a B2500-as vagy milyen is, ami ott áll a műhelynél.

– 2,2-es, igen. Most egy kis kardán problémám van, mert azt mondták, hogy egy az egyben lehet használni a váltót a motorral, ami kiderült, hogy nem, és még a kardán se megy bele a váltóba, szóval megpróbáljuk úgy megoldani, hogy csak a csuklófejet átrakni, a keresztnél kicserélni, de nem biztos, hogy sikerül, szóval az még egy bonyolultabb dolog lesz…

Ugye a Szabival tartottam folyamatosan a kapcsolatot, mert ha bármi alkatrész kellett, valami apróság Amerikából, akkor mindig neki szóltam – és mivel meghallották, hogy összeraktam, működik, használom napi szinten az autót, ezért egyre többen megkerestek, hogy „nekem is megcsinálod?”, „nekem is megcsinálod?”. Eleinte csak ilyen RX-7-es motorokat csináltam, de azzal már Romániából is megkerestek akkoriban, Szlovákiából, Szerbiából, tehát nem csak Magyarországon csináltam, mert itt nagyon kevés FC meg FD van.

Mivel megcsináltam ezeket az FC-s motorokat, így jöttek 8-asok is. Eleinte csak az volt, hogy Szabi behozta, de mondtam, hogy én nem akarok 8-as motorjához hozzányúlni, mert olyat még nem csináltam, és az milyen már, hogy ilyen vadidegennek csinálok egy motort, érted. Hogy még neki ment volna tönkre, az egy dolog, vagy valamelyik ismerősömnek, de akkor éppen senkinek. És akkor jött a Chambers.

– Jajj…

– A legelső Chambers motort itthon én szereltem be. És utána utaztam ki Kanadába egy 3 hónapra, vagy nem is tudom, lehet akkor többet voltam. Akkor megvolt ez a chambers-ös dolog és akkor miután visszajöttem Kanadából, összefogtunk egy barátommal, csináltunk egy műhelyt, és mondtam, hogy jó, akkor most már az RX-8-ast is kell csinálni, mert arra van kereslet, meg az sok van. 3 vagy 4 éve volt ez körülbelül, mikor az első 8-as motort csináltam. És azóta, nem tudom, egy 30-at biztos megcsináltam, de az a baj, hogy az elején nem számoltam, meg nem csináltam olyan túl sok feljegyzést erről. Mostmár beütöm a számot, hogy hányadik motornál tartok.

– És hány Chambers-t hoztak már hozzád vissza?

– Hát, egy ötöt biztosan…

– Lehet, hogy a hatodik én leszek majd…

– Ha a 10 ezren túl van, akkor bírnia kell egyébként, a 10 ezernél szoktak kinyiffanni.

– Most volt meg a 10 ezer…

– Akkor óvatosan… Amúgy volt olyan Chambers motor, hogy úgy jött el lábon vidékről, hogy nem hittem el, tehát hogy minden egyes apex 10 darabban volt benne. Eljött lábon, és volt alapjárata is – nem volt stabil alapjárat, de nem kellett neki tartani a gázt.

– Az igen. Felépítés, szerelhetőség szempontjából rosszabb a 8-as, mint az FC volt?

– Nem, nem.  Szerintem az FD a legrosszabb, abból kivenni a motort, az a legnehezebb. Az FC az azért jobb, mert felülről hozzáférsz. A 8-asból felülről például kompressziót nem tudnék mérni, meg gyertyát cserélni se szeretnék. Az FC-ben meg van ott hely. De a 8-as meg leveszed a kereket és ott a hely. Motort kiszedni, hát nem is tudom, nagyjából egyforma, nem egy nagy dolog. Most ugye dolgozok egy cégnél, Porschékkel foglalkozok, és mindig akarják, hogy csináljak motort, csináljak motort. Mondom, hogy jó, ha épp nincs Porsche, akkor be tudom hozni a cégbe, és akkor meg tudom csinálni. De itt egyébként a legnagyobb baj azzal van, hogy a motor kiszerelés-beszerelésre nincs idő, úgyhogy próbálom rávenni az embereket, hogy vigyék el más szervizbe, hogy ők vegyék ki-rakják be, de nem nagyon akarják elvállalni. Mindig elküldöm, van egy 60 perces videó, csávó megmutatja ujjal melyik csavart kell kiszedni, milyen sorrendben kell szétszedni a dolgokat.

Tényleg, aki felszerelt már egy konnektort otthon, az szerintem ki tud szedni egy 8-asból egy motort.

Az egész autó egyszerűen van megcsinálva, könnyen szerelhető minden része. Egyedül a futómű az, ami szívás, amihez komolyabb szerszámok kellenek, hogyha összerohadnak a csavarok, de az is inkább a hátsónál. Oda azért orrfűrész, meg acetilénnel kell készülni, hogyha szilentezni akar az ember.

– Na majd kipróbáljuk ezt is a télen…

– Az egy jó kis meló igen.

– És magáról a motor konstrukcióról mi a véleményed, a 7-est meg a 8-ast összevetve?

– Hát olyan nagy különbség nincs. A 8-asnak a szívósora az jóval egyszerűbb, mármint finomabban van hangolva, de a 7-esen van egy 30 darab extra, a 8-ason meg van 3 darab szolenoid. Abból 2 db ugye az aktuátor, az egyik az SSV, a másik meg az APV, illetve van még egy elektromos is az erősebbiknél, de pár csavar fogja az egészet és így lehúzod az egész szívósort. Míg a 7-esnél van egy 7-8 darab szolenoid, meg ott külön vákuumos még az EGR is, ott azt a vákuumcsövet megcsinálni az FC-nél meg az FD-nél is, az egy katasztrófa. Mondjuk az a jó, hogy úgy az egészet le lehet venni és kidobni, és onnantól kezdve tényleg szépen fog járni a motor. És nem nyivákol érte a motorvezérlő.

– Sokszor szokták mondani, meg korábbi beszélgetésünkkor te is említettél már ilyet, hogy a 7-esek tartósabbak voltak, vagy azok több kilométert elmentek.

– Igen, a 8-asnál látom már az alkatrészeken, hogy spóroltak az anyagon, meg úgy csinálták meg, hogy tönkremenjen. Elég, ha megnézzük az apex generációkat, az SA az még 3 mm volt, az FC már csak 2 mm, és az RX-8 is 2 mm, de a magassága már fele akkora. Ezt nyilván az emisszió miatt csináltak, de a régebbi motorok tartósabbak. Aki megfújja az FD motorokat és tényleg komolyan veszi ezt a dolgot, ők is 3 mm-es apexet használnak. Külön meg lehet venni hozzá, csak át kell alakítani a rotorokat. Nekem van egy ilyen Cosmo motorom, ami 3 mm-es apex-szel van, csak nincs összerakva még.

– Melyik Cosmo, a 3 rotoros?

– Nem, ez a 2 rotoros. Ez ugyanaz, vagy nagyon hasonló, mint az FD-nek a motorja, csak olyan, mint amikor az FD motorját szanaszét portolod. Ez olyan gyárilag. És ezt még szanaszét lehet portolni. Ez a legerősebb 2 tárcsás wankel amit kiadtak piacra.

– És ez mibe fog belekerülni?

– Még nem tudom, hogyha a pickupból dragster lesz, akkor majd abba, de egyelőre nem akartam ilyen óriási lépéssel kezdeni, mert ahhoz elég komolyan át kellene alakítani a létravázat, hogy kibírjon egy 6-700 lóerőt. Meg sok mindent. Arra már fék is kell. Mert hogy most 70 lóerőről megugrok 150-re, azt még azért egy teherautó fék az szerintem elbírja.

– És mik a legfőbb elhalálozási okok, amikkel találkozol?

– Az RX-8-ban?

– Is-is.

– Hát a 7-esnél ugye a gátszakadás a leghírhedtebb dolog. Mert ott a vízgát az acéllapba lett belemarva, és hogyha nem cseréled időben a fagyállót vagy nem jót teszel bele, akkor az ott oxidálódik és kitörik, mert egy ilyen 3 mm széles peremről van szó. És ha az kitörik, akkor onnantól kezdve átfúj a motor, tehát olyan, mintha hengerfejes lenne. Hát, a 8-asnál meg a hírhedt csapágy. Mindig… olyan motort még nem szedtem szét, ami nem indult, és jók lettek volna a csapágyai. Esetleg rosszul felújított volt ilyen, amit szétszedtem és jók voltak a csapágyai, de nem akart indulni.

– És mit lehet tenni, hogy ne legyen csapágyas?

Innen folytatjuk a 2. részben ( ;

Ha érdekes volt, “tetszikeljétek” a bejegyzést, és kövessétek az oldalt a facebook-on, hogy biztosan ne maradjatok le a 2. részről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes