Site Overlay

2K20 szezon visszatekintés…

Az idei évnek még nincs vége, de az RX-es szezon már záródik, a garázs kapuval együtt. Nem szoktam elrakni a kocsit télen, ahogyan most sem fogom, de jóval kevesebbet lesz használva tavaszig, akkor is csak száraz időben. Szóval lássuk mi történt Roxyval (és velem) az idei, egyszerűnek nem mondható szezonban. Igyekeztem a kötelező tavaszi “pihenő időt” (#fuckcovid), aktívan kihasználni és bevallom volt olyan projekt amit régebb óta halogattam, de így legalább volt rá időm és sikerült azokat is befejeznem.

Szezonnyitó “csövezés”

Hát igen, erről már született egy külön bejegyzés, hogy hogyan is sikerült hűtő cserévé kinőnie magát egy szimpla cső csere tervnek 🙂 De legalább most meg lett csinálva ez is, új csövek, új hűtő. Jobb volt ez így, mintha menet közben főzöm meg a motort, mert elszáll az egyik elrohadt bilincs, esetleg egy cső megy szét vagy a hűtőnél szökik meg a hűtőfolyadék. Nem mondanám egy stresszmentes év kezdésnek, sőt ekkor még nem sejtettem, hogy idén többet leszek a kocsi alatt, mint azt ahogyan elterveztem (és ez nem az autó hibája, aki keres talál erre is igaz…) 🙂

De milyen olaj kell bele?!

Nem, nem motorolaj…idei második közös “programunk” a kocsival váltó és diffi olaj cserében testesült meg (motorolaj cserével egybekötve, mert az alap minden tavasszal). Nem tudom mikor voltak cserélve, így egy laza délutáni szösszenetnek pont jó volt. Ravenol TSG 75w-90 és Ravenol EPX SAE 90 GL 5 lettek a kiválasztott kenőanyagok. A csere nem egy bonyolult dolog, az olaj betöltése az, ami nem egyszerű ha nincs pumpád hozzá, de nem kivitelezhetetlen. Nem DIY-nak készül a bejegyzés, így a menetét nem taglalnám: leereszt, feltölt 🙂

Változást nem vettem észre, de nem is számítottam rá, hogy észrevehetően halkabb vagy finomabb lesz a váltó. Eddig sem volt gond vele, én sem rontottam el –> boldogság. 🙂

Új szezon, új szín

Legyen fehér a felni…az lett 🙂 Kiindulásnak egy ugyancsak általam festett szürke, fekete kombináció állt rendelkezésre.

Tanulva a tavalyi szívásból, amikor a 2 szín összeveszett és emiatt lábon kihordtam egy agyvérzést, most csak sima fehér volt a terv. Szóval jöhetett a legnyűgösebb, de egyben a legfontosabb rész: csiszoljuk le a tavalyi munkánkat. Ilyenkor mindig bennem van, hogy “ezért dolgoztam vele annyit 1 éve?” Aztán, már most azon gondolkozom, hogy milyen legyen jövőre a felni 🙂

Legyen tánc!

Az egyik (számomra) fontos dolog ami hiányzott a kocsiból az egy USB-s csatlakozási lehetőség, hogy tudjak, szigorúan biztonsági másolatok céljából pendrive-on tárolt, zenei tartalmakat (mp3) lejátszani. De nem csak nekem volt ez a hiányérzet, szóval van megoldás rá, nem is egy. Próbálkoztam az FM transmitter megoldással is, de sem minőségileg, sem kezelhetőség szempontjából nem vált be nekem. Yatour MT-06 rendel, beszerel, működik. Ami fontos, mielőtt beleveted magad a vásárlásba, hogy nem mindegyik rádió SW verzióval kompatibilis a kütyü, így azt ellenőrizned kell előtte. A rádión nyomd meg a “Text” és az “1” gombot egyszerre és tartsd benyomva, amíg ki nem írja a firmware verziót. (v9.55 és felette jó vagy, kivéve a v9.81 és v10.1) Nem lenne bonyolult dolog beüzemelni a cuccost, ha elérhető lenne a fejegység kiemelése nélkül is a CD tár csatlakozója, de nem az.

Beszerelés folyamatban…

Bemelegítés megvolt, jöhet egy (kettő) komolyabb projekt

Ez az a két kiadósabb művelet, amikre már hivatkoztam a bevezetőben, mint halogatott tervek:

  1. Leömlő csere
  2. Motortartó bak csere

Őszinte leszek, minden esetben, amikor nekilátok valaminek a kocsin (ablakmosó folyadék feltöltés nem ez a kategória) bennem van a félsz, hogy elakadok, nem tudom megoldani, de aztán valahogyan (sok rózsafüzér hajigálás után) csak-csak megoldódik minden. Nem volt ez másképp most sem. A motortartó bakok (NiCon Rotary-tól rendelve) cseréje viszonylag egyszerű volt, csak jól be kell áztatni a csavarokat előtte csavarlazítóba 🙂 A “puhább” (72 shore keménységű) változatot választottam, mert utcai autóról van szó (jó-jó, ekkor még nem jártunk Euro-ring-en). Szóval régi kiszed, új berak. Kicsit féltem, hogy gondok lesznek, de minden passzolt, furatok a helyükön, fülek szépen felfekszenek, nincs gond. Az előzetes információ gyűjtés alapján, kicsit tartottam tőle, hogy túl kemény lesz és megbánom a cserét, de nem így történt. Nekem nagyon bevált. Tény, hogy jobban érezni a motor rezgéseit, de nekem ez kicsit kell is, hogy teljesen átjöjjön a Jinba Ittai érzés.

Haladjunk tovább kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló…vagyis hogyne lenne, hát a csilli-villi leömlő! Na, itt már előjöttek a gondok a combosabb csavarokkal vagy éppen a szétrohadt anyákkal, vagyis ami maradt belőlük.

Csak hogy szemléltessem a másik kínomat, az ott egy 10-es csavar lenne a jobb oldalon, olyan mint a másik felén, csak elporladt:

Itt jött el a pillanat, amikor előkerültek az alkalmazott szerszám fokozatok…

A képen látható utolsó előtti lépés megtette hatását, bár nem a csavarnál alkalmaztam, mert oda nem fértem hozzá, hanem az air pump csövét vágtam félbe, úgy kijött a helyéről a leömlő (nincs CAT, nem kell oda az a cső. Ugyanitt air pump eladó 😉 ).

OFF: Garázs projekt

Ha már ennyit feküdtem a kocsi alatt (ekkor már sejtettem, hogy lesz még rá alkalom), ezért költözésbe kezdtem (nem, nem raktak ki otthonról… még). A kocsi ekkori “garázsa” egy műhely volt, ami rejtett veszélyeket magában a nem éppen finommechanikus gépek miatt az autó körül, álmatlan éjszakákat okozva ezzel nekem. Adott volt mellette egy szűkebb, de aknával rendelkező, tényleg garázsnak nevezhető helyiség, amiben az aljzatbeton küzdött kihívásokkal. De miért vannak a kihívások? Hát, hogy megoldjuk őket! Új hely előkészítve és várja új lakóját.

Kikapcsolódás(ok)

Elérkeztünk az érdemi részéhez az évnek 🙂 Kezdetnek egy székesfehérvári japán autós találkozóra látogattunk el a kocsival, ahol nem én voltam az egyetlen rotoros tulaj (50%-ot képviseltem). Ez egy amolyan nézegetős, beszélgetős találkozó volt, ami nem annyira az autózásról szólt, inkább az eszmecseréről. Figyelem, a videó nyomokban nem japán autókat is tartalmazhat!

Következő állomás egy jobban az autózásról és az élmény faktorról szóló program volt. Irány a Mátra! Páran összeverődtünk nyolcasainkkal, plusz egy MR2 és egy Alfa csatlakozott hozzánk. Kellemes és aktív autókázásban volt részünk. Délutánra már kicsit zsúfolt lett az útszakasz, de a délelőtti karikák igen jók voltak. Erről készítettem is egy rövid összevágott videót:

Low ‘N Slow – Vissza a garázsba 😉

Az “új” garázs felavatása egy futómű cserével történt meg, mivel a hátsó rugók elfáradtak. Kicsit “seggnehéz” lett a kocsi kinézetre és ha már elérkezett a csere ideje, akkor állíthatóra. Kutató munka, vélemények olvasgatása, információ hajhászás után rájöttem, hogy ezektől nem leszek sokkal okosabb. Szinte nem volt olyan gyártó, típus, aminél ne lett volna ilyen (+) és olyan (-) vélemény is. Aminél pedig csak dicshimnuszokat zengtek, az annyiba kerül, mint az autó maga 🙂

Gyártó / típusElőlHátul
Tein Flex Z8 kg/mm5 kg/mm
Tein Street Basis Z6 kg/mm4 kg/mm
Tein Mono Sport10 kg/mm7 kg/mm
KW Coilover V38 kg/mmProgresszív
HKS max IV GT9 kg/mm6 kg/mm
Megan Racing EZII8 kg/mm6 kg/mm
BC Racing8 kg/mm6 kg/mm
MaXpeedingrods10 kg/mm6 kg/mm
Nem teljes lista, én ezeket néztem

Szóval, elindultam a saját kis ösvényemen a dzsungelbe és arra jutottam, hogy majd én kitaposom az utat magamnak. Értsd: legyen MaXpeedingrods, aztán ha megszívom vele, akkor majd szidhatom magamat, hogy “kellett ez neked hülye gyerek?!”

Nyomatékkulcs és csavarlazító(k) az örök barátok 🙂

Szállítás Európából, 1 hét alatt itt volt a csomag, fussunk neki. Megszenvedtem ezt a részt is a csavarokkal és valamiért a bal elejével volt egy extra kör a szopórolleren. Nem akart kijönni a helyéről a gólyaláb. De végül győzött a józan ész, na jó, igazából az erő és az, hogy ugráltam a lengőkaron, mire végre ki tudtuk bújtatni a felső 3 csavart a helyéről. Plusz jó tanács: ne fejeld meg a féktárcsát, erősebb mint Te. Nekem sikerült és egy 2cm-es kis bemetszést alkalmazott a homlokom közepén, amiben az a jó, hogy nem feltűnő, kicsit sem. 😉 Emberélet nem számít, futómű a helyén! Őszinte leszek, én pozitívan csalódtam eddig benne. Nem túl kemény, de kellően vesekő hajtó hatású. Ha a hátsót lehetne még lejjebb tekerni az jó lenne, de ezen kívül az elmúlt 6 hónap tapasztalatai alapján nem tudok rá rosszat mondani.

Lencsevég

Eddig volt a csinosítási fázis, ezért a következő lépés volt a babérok learatása 🙂 Közös fotózás Tesóm gépsárkányával (SEAT Toledo MK2). Kalandosabbra sikerült a fotózás vége, mint ahogyan azt terveztük. Polgárőri kíváncsiság hajtotta az egyik emberünket, hogy minden le van-e papírozva a kocsimon és hogy mit huligánkodunk ott, ahol nem kellene?! Az említett “huligánkodás” annyiban merült ki, hogy pár kép erejéig megálltunk egy úton, amin senki és semmi nem közlekedett. Végül elengedtük a dolgot, mert nem volt kedvem a forgalmival játszani 🙂 Lényeg a lényeg, lettek (jó) képek:

Fotós: Bolla Péter

Ismét olaj téma, de most sem motorolaj

Az “alapproblémát” már kitárgyalja egy bejegyzés itt a wankelblog-on, így nem kellett sokáig győzködni magamat, hogy “ich komme SOHN” 😉 A különböző olajozási megoldásoknak az előnyeiről és hátrányiról olvashattok a belinkelt posztban, így arra nem térnék ki. A beszerelés sem túl bonyolult, amikre vigyázni kell, az a már koros OMP csövek, mert bizony elég rideggé válnak és az senkinek nem lenne jó, ha az olaj kívülről kerülne a motorra és nem bele az éltömítésekre. 🙂 Az olajtartály egy saját kialakítás lett végül, mivel a készen kapható opciókért kisebb vagyonokat kérnek. Ez ismét egy olyan módosítása a kocsinak, ami nem látványos, de jó érzéssel tölt el, hogy friss olaj jut az égéstérbe és nem a használt motorolajat “itatom” a motorral. Rész-premix maradt, a SOHN mellett, ahogyan eddig is használtam az autót.

Egyszerű, de nagyszerű 🙂

Kispályás pályázás

Augusztusban felavattuk magunkat a kocsival és beneveztünk egy félnapos (aztán októberben egy egész napos) Euro-ring túrára (300km oda és ugyanennyi vissza az út otthonról). Már itt leszögezném, hogy megéri kipróbálni magad a közutakon kívül. Teljesen más érzés, sokkal bátrabban keresed a határokat, beleértve a saját és az autó határait. Sokat lehet belőle tanulni és persze akkor még nem mondtam, hogy adrenalin is van bőven. A pályázási tapasztalatokról és “következményeiről” már olvashattátok a beszámolónkat. Az ide vonatkozó fék elfogyási “malőr”-t sem taglalom külön, habár az is hagyott nyomokat a lelkemben idén 🙂 Messze még a tavasz, de én már nagyon várom, hogy lehessen menni pályára ismét!

Mennyi az annyi?

Nem, nem arról fogok írni, hogy eddig hol állunk befektetett tőkével 2020-ban. Viszont a pályázás közben az olaj és hűtővíz hőfok figyelése az a gyári műszerekkel nem éppen ideális. Ezért is jött a következő projekt, a mérőórák beszerelése. Továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy ez egy nagyon jó “befektetés” volt. Sőt így, hogy magamnak csináltam a tartót is, mindig büszkeséggel tölt el, amikor elindítom a kocsit és látom az aktuális állapotokat. Amit másként csinálnék ezzel kapcsolatban, az a tartó csiszolása, arra több időt kellett volna szánni. Mentségemre legyen szólva, nagyon be voltam sózva, hogy legyen már a helyén minden és lássam a végeredményt. Plusz egy apró módosítás még érik a fejemben, hogy a háttérvilágítás színét kapcsolóval tudjam állítani, ne csak a világítás fel-, illetve lekapcsolásakor változzon.

Záróakkord (nem Honda)

A kompresszió megmérettetett, többször is. Egyik eredmény sem nyugtatott meg, így ennek lesz még folytatása, ahogyan az eredeti bejegyzésben is utaltam már erre. Az autó szépen indul hidegen, melegen, de jó (lenne) tudni, hogy mennyi is az a komprexió amivel gazdálkodunk egy 156000+ km-t futott motornál. Tervben van, hogy ne kelljen laptop a méréshez, hanem egy kijelzőre írja ki az eredményt. A pontosságot pedig ellenőrizni fogom egy “hivatalos” mérő eredményeivel és akkor azzal sem lehet gond a jövőben.

Összegzés

Mozgalmas volt az idei év (szezon) és még nincs teljesen vége. Biztos vagyok benne, hogy lehetne egyszerűbben, ügyesebben megoldani bizonyos otthoni szereléseket, de nekem ez egy hobbi. Aminek a célja, hogy jól érezzem magam szerelés közben és utána, amikor használatban van az autó közúton, pályán, lényegében bárhol. Ettől eltekintve ebben a képben benne van azért az érem másik oldala is 😉

2 thoughts on “2K20 szezon visszatekintés…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Copyright © 2024 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes