Site Overlay

wankelblog

RX-8 vásárlás – ami a videóból kimaradt

30 pluszos, őszülő halántékú apuka vagyok, így muszáj volt venni egy budget PIROS sportautót. Valójában mindig is ez volt az álom, vagyis először egy Ferrari, aztán idősödve, több tapasztalattal és életbölcselettel rendelkezve, egy Porsche. Mivel nem lettem milliomos vállalkozó, csak egy alkalmazott, így az álmokat anyagilag elérhető távolságba kellett hozni.tovább olvasokRX-8 vásárlás – ami a videóból kimaradt

Küzdj az álmaidért… (Na de hányszor?!)

I. rész Életem során mindig csak lógtam a levegőben, ahogy körülöttem mindenki. Meg ugye a társaság… na igen, nem voltak nagy egzisztenciával megáldott barátaim. Bár én gyerekkoromban is állandóan autókkal álmodtam, de nem volt, akivel ezt megoszthatnám. Nagyjából 27 év kellett, ahhoz hogy találkozzak valakivel, aki mellett megélhetem igazi önmagam.Nostovább olvasokKüzdj az álmaidért… (Na de hányszor?!)

Bemutatkozás – Tempo

Rövid bemutatkozásomban már említettem, hogy 2017-ben értett meg bennem a gondolat, hogy az akkor tulajdonomban levő Mazda 5 (KaKadU, kép alapján majd megértitek miért) mellé kell valami, ami izgalmas és egyben hobbiként is funkcionál(hat). Maradva a japán, tovább szűkítve a Mazda vonalon jött szembe, az akkor még számomra ismeretlen, mítoszokkaltovább olvasokBemutatkozás – Tempo

Kigyulladt az autóm! – Önindító csere

Egy wankel motoros autó beindítása során sok mindenre fény derül, általában ehhez a művelethez köthető a legtöbb félelme a tulajoknak. Ez abból ered, hogy a rossz, hosszan tartó melegindítás tökéletes indikátora lehet a kompresszió hiányának. Viszonylag egyszerű oka van: a rotorház alumínium, a rotor vas, ebből adódóan a hőtágulásuk eltérő,tovább olvasokKigyulladt az autóm! – Önindító csere

Ilyen egy fanatikus – Mazda RX-7 FC bemutató – VIDEÓ

Mai részben Barnabás mutatja be féltve őrzött, 1986-ban készült Mazda RX-7 FC autóját. Megismerhetitek a történetét, pár technikai részletet, valamint, hogy kinek ajánlja ezt a hobbit. Barnabáshoz egyébként úgy jutottam el, hogy Robi és egy másik barátom is találkozott már vele autós összejöveteleken, és mind a kettejük azt mondta, hogytovább olvasokIlyen egy fanatikus – Mazda RX-7 FC bemutató – VIDEÓ

Hogyan vásároltam RX-8-at 1. rész – VIDEÓ

A mai rész azt meséli el, hogy hogyan vettem egy RX-8-at, miket néztünk meg rajta, és mikre kellet pluszban figyelni a vásárlásnál, valamint majd a használatnál. Szeretnénk folytatást is a jövőben, ahol majd olyanok mondják el, hogy ténylegesen mire kell figyelni, akik értenek is hozzá. A videót barátommal, Járosi Robivaltovább olvasokHogyan vásároltam RX-8-at 1. rész – VIDEÓ

Mazdával az élet YouTube csatorna – VIDEÓ

Van nekem egy ma már elhanyagolt YouTube csatornám, ahova anno Mazda 6-ról készült anyagokat töltöttem fel, hogy másoknak tudjak segíteni. Miután eladtam az autómat, a csatorna 2 évnyi eseménytelenségbe süllyedt. Bár meglepő módon a videók nézettsége megállíthatatlanul nőtt, szóval ebből azt szűrtem le, hogy valami haszna mégiscsak volt. A csatornáttovább olvasokMazdával az élet YouTube csatorna – VIDEÓ

Bő 3 év wankelezés egy óriási dióhéjban

Mi történt az elmúlt 3 évben? Hosszú poszt lesz, TLDR, javaslom mentsd le könyvjelzőként, egyben nehezen emészthető. Ez most annak a max. 20 hardcore embernek szól, aki a blogot is olvassa, nem csak a facebook-os rövidhíreket fogyasztja. Ha RX-8-at vennél, és érdekel mivel jár, fusd végig. Ha megerősítést vársz, hogytovább olvasokBő 3 év wankelezés egy óriási dióhéjban

Copyright © 2025 wankelblog.hu. All Rights Reserved. | SimClick by Catch Themes